Ugrás a tartalomra

Keresés

TALÁLATOK: 30601 - 30620 | ÖSSZESEN: 43265 darab
Időszak szerinti keresés
Cikk
Felújítják a Minorita templomot, a régi tornyokat lebontják, újakat építenek talajon, a Hősök terén. A csaknem kilencszázmilliós beruházást a Magyar Kormány támogatja, és éppen ideje volt, hogy újjáépüljön Miskolc városképének egyik legreprezentatívabb épülete.
Cikk
Fodor Zoltán, a térség önkormányzati képviselője elmondta: a lépcsők és járdák rekonstrukciójához kezdtek hozzá.
Cikk
Negyedik alkalommal várták a civil véradókat Miskolcon, az Esély és Részvétel Közhasznú Egyesület és a Vérellátó Szolgálat közös akcióján.
Cikk
Vasárnap lettek két hetesek a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola kölykei, akik között mindössze egy fekete kutyus született csak. Most még szinte egy tenyérben elférnek, de nagyjából másfél év múlva valakinek igazi társai lesznek.
Cikk
Újraindulhat a cementgyártás Hejőcsabán? Ez a kérdés foglalkoztatja a városrész és általában a megyeszékhely közvéleményét. Elsősorban természetesen a közelben lakókat, a csabaiak mellett a görömbölyieket, tapolcaiakat, szirmaiakat. De nem csak a lakosokat, de a szűkebb-tágabb körzetben tevékenykedő vállalkozókat, cégeket, beruházókat. Erős a félelem, hogy ha a korábban jelentős környezetszennyezéssel (zaj, por) járó tevékenység ismét beindul, az az életminőségre éppúgy károsan hat majd, mint az ipari termelés szükséges feltételeire vagy az idegenforgalomra. A miskolci önkormányzat ennek mérlegelésével fogja kialakítani hozzáállását a kérdéshez.
Cikk
„Szeretném magam megmérettetni, ez azonban még nem hivatalos bejelentés, hanem egy számomra fontos szándék jelzése” – nyilatkozta lapunknak a Jobbik elnöke. Jakab Pétert az után kerestük meg, hogy kedden, az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azt mondta: szülővárosában elindulhat az I-es választókörzetben a 2022-es országgyűlési választáson.
Cikk
A vállalkozó kedvű gyerekek Lackfi János és Vörös István Apám kakasa című kötetében megjelent versekhez készíthetnek illusztrációt. 
Cikk
A tavalyi hálataps intézményét hozná vissza a miskolci zenekar egy nap erejéig a köszönetnyilvánítás szimbólumaként.
Cikk
A Miskolci Törvényszék tárgyalás mellőzésével pénzbüntetést szabott ki arra a nőre, akinek gondatlansága miatt súlyos égési sérüléseket szenvedett gyermeke - közölte a bíróság.
Cikk
A MIVÍZ Kft. tájékoztatja a lakosságot, hogy a Katona József utca Iglói u. és Zárda u. közötti szakaszán ivóvízvezeték rekonstrukciós munkát fog végezni - írja közleményében a társaság.
Cikk
Március 18-án lejárt a pályázatok benyújtásának határideje, a Miskolci Tankerületi Központ igazgatója lapunk megkeresésére elmondta, ketten jelentkeztek az igazgatói pozícióra.
Cikk
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 26 éves és egy 21 éves férfi ellen garázdaság, jármű önkényes elvétele bűntette, valamint rongálás és ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt.

Cikk
Meghalt 249, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 7587 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu szerdán, kiemelve: eddig 1 696 110 embert oltottak be Magyarországon, közülük 494 520-an már a második adagot is megkapták.
Cikk
Keresztbe fordult és beszorult a világ egyik legnagyobb teherhajója kedden a Szuezi csatornában, feltartva az áruforgalmat a kulcsfontosságú kelet-nyugati vízi úton – erősítette meg szerdán a Financial Times című lapnak a hajót üzemeltető vállalat, a tajvani Evergreen Marine.
Cikk
Legalábbis ezt az eredményt adja Magyarország 2020-2021-es boldogságtérképe, melyet a minap, a boldogság világnapján mutattak be a nagyközönségnek. 
Cikk
A Lengyel-Magyar Barátság Napjának ünneplése 2006. március 24-re nyúlik vissza. Ezen a napon avatta fel a magyar-lengyel barátság első köztéri emlékművét, Lech Kaczynski lengyel és Sólyom László magyar államfő Győrben, ekkor írták alá a Győri Nyilatkozat elnevezésű dokumentumot, és tartották meg a magyarországi és lengyelországi testvértelepülések találkozóját. Az emlékmű két, gyökereivel egymásba kapaszkodó tölgyfaként ábrázolja a két nép évezredes kötődését.
Cikk
Az eset szombat éjjel történt Miskolcon, a városi térfigyelő kameráknak köszönhetően a rendőrök kevesebb, mint 24 óra alatt elfogták az elkövetőt.
Cikk
A Velünk a Város frakció ragaszkodik ahhoz, hogy Miskolc visszakapja azt, ami a városé, amit a kormányzat elvett – erről beszélt kedd délutáni sajtótájékoztatóján Hegedűs Andrea, a Velünk a Város frakció önkormányzati képviselője, frakcióvezető-helyettes és Szilágyi Szabolcs önkormányzati képviselő. 
Cikk
Túlterheltek az egészségügyi dolgozók, erőn felül teljesítenek – hogy segítsen, önkéntesnek jelentkezett a megyei központi kórházba Erdei Sándor Zsolt, a Velünk a Város önkormányzati képviselője.
Cikk
Életünk továbbra is korlátozva van. Persze érthető, hiszen ilyen magas még nem volt a megbetegedések és a halottak száma. De ebben a helyzetben hogyan tudnak készülni húsvétra az emberek? Miskolciakat kérdeztünk.