Ugrás a tartalomra

Keresés

TALÁLATOK: 40041 - 40060 | ÖSSZESEN: 42705 darab
Időszak szerinti keresés
Cikk
A vasúti átjáróban tilos jelzést mutatott a fényjelző készülék, ennek ellenére egy autó áthajtott a síneken, a vonat pedig elsodorta a kocsit.
Cikk
Azok, akik legfőbb felelősei annak, hogy a fészekrakók elözönlötték lakótelepeinket, azok, akik sok tízmilliárd forintos adósságba és már-már kilátástalan helyzetbe taszították városunkat, újra bejelentkeztek a hatalomért Miskolcon - írja Soós Attila, a Fidesz frakcióvezetője.
Cikk
Videóüzenetben jelentette be Veres Pál hétfő délelőtt, hogy - ahogy fogalmaz - független polgármesterjelöltként indul az őszi önkormányzati választáson.
Cikk
Július 1-től a Kiss Ernő utca rekonstrukciója miatt ideiglenesen megszűnt a 21/21B-s buszjárat Kiss Ernő utcai megállóhelye a Kandó Kálmán végállomás irányába.
Cikk
Miskolc város idegenforgalmi szervezete, a MIDMAR Kft. évek óta igyekszik élni az ukrán turisztikai piacon való megjelenés lehetőségével – kiállításokon és konferenciákon egyaránt. A hétvégén Nyugat-Ukrajna egyik legjelentősebb városában, Lvivben (amit a magyarok elsősorban Lemberg néven ismernek a Monarchia idejéből) rangos nemzetközi zenei fesztivált rendeztek, amin Miskolc is megmutatta magát.
Cikk
A miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium IV. korcsoportos leány kosárlabda csapata a június 21-24. között Egerben megrendezett országos döntőn megvédte bajnoki címét. A bajnok csapat valamennyi játékosa a Miskolci Sportiskola kosárlabda szakosztályának a tagja.
Cikk
A június 30-án befejeződött varsói kadet (ifjúsági) judo Európa-bajnokság egyéni küzdelmeiben Sáfrány Péter, az MVSC-Miskolci Sportiskola versenyzője bronzérmet nyert az egyéni versenyben, míg klubtársai közül Kriza Annával és Turánszki Zalánnal tagja volt a csapatban 5. helyezett magyar válogatottnak.
Cikk
Egy csaknem 170 éves hársfa megbecsülését célzó táblát avattak az Újgyőri főtéren.
Cikk
A Miskolci Törvényszék idén újabb családbarát intézkedéssel segítette a bíróság dolgozóit az idei évre meghirdetett „Megtartó program” keretében. A törvényszék és a Miskolci Állatkert között létrejött megállapodásnak köszönhetően a bíróság hétszáz dolgozója közvetlenül értesülhet a vadaspark állandó és időszakos programjairól. 
Cikk
Az Magyar Turisztikai Ügynökség kezdeményezésére idén júniusban nagyszabású országos kampány indult, melynek célja, hogy az alsó tagozatos iskolások jobban megismerjék hazánkat. Kajlával, a játékos kölyök vizslával bejárhatják a gyerekek az egész országot – így természetesen Miskolc csodaszép látnivalóit is.
Cikk
A szélsőséges időjárás, a villámárvizek és a hőség, valamint a fogyasztásnövekedés miatt csőtörés történt a hétvégén Miskolcon. Egy napig nem volt vezetékes ivóvíz a Győri kapuban. A szolgáltató vasárnap délutánra elhárította a hibát.
Cikk
Barátságos hangulatban, kellemes beszélgetésekkel, változatos programokkal és vizeskedéssel telt a nyári délután a Jókai lakótelepen. Új közösségerősítő kezdeményezés a Kiss János alpolgármester önkormányzati képviselő által támogatott Jókai Szombat, melynek első alkalmára várták a lakótelepen élőket szombaton.
Cikk
Nyolcadik alkalommal rendeztek Péter-Pál napi mulatságokat szombaton a Szentpéteri kapui Miskolci Petőfi Sándor Általános Iskola Rónai Ferenc Tagiskolájának udvarán – helyi és fővárosi fellépőkkel.
Cikk
Negyedik alkalommal rendezték meg – idén először a belvárosi Erzsébet téren – a Miskolci és Észak-Magyarországi Regionális Testvéri Találkozót, a MIÉRTT-et.
Cikk
A cégeket ipari parkkal, a dolgozókat új lakásokkal segíti az önkormányzat. A húszemeletes épületet teljesen felújítják, és apartmanházzá alakítják.  A beruházásnak köszönhetően minőségi lakásokat kínál majd a miskolci cégek mérnökeinek, szakmunkásainak a most még felújításra szoruló épület. A fejlesztéssel a környék legnagyobb közbiztonsági problémáját is megszüntetik.
Cikk
Első felkészülési mérkőzését játszotta a DVTK az új idényben. A házigazda DVSC már az Európa Liga selejtezőjére készül, ennek megfelelően a legerősebb 11-et küldte pályára Herczeg András, míg Fernando Fernández elsősorban a fiatalokra és az újonnan érkezőkre, valamint a próbajátékosokra volt kíváncsi.
Cikk
A Koreai-félszigetet kettéválasztó demilitarizált övezetben találkozott és kezet fogott egymással Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető, ezt követően Trump első amerikai elnökként észak-koreai területre lépett.
Cikk
Semmelweis-nap alkalmából az egészségügyben dolgozókat köszöntötték pénteken. Az ünnepségen kitüntetéseket is átadtak.
Cikk
Ybl-díjas építész, akinek jelentős szerepe van Miskolc építészetében – így mutatta be Máger Ágnes festőművész a Sorskérdések programsorozat következő előadóját. Az előadás a Tudomány és Technika Házában volt csütörtökön.
Cikk
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 29. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki: