Ugrás a tartalomra

Megkezdték a tiszalöki vizlépcső és hajózsilip újjáépítését

Létrehozva
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság és az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság (Émvizig) közös projektjének keretében megkezdődött a tiszalöki vízlépcső és hajózsilip rekonstrukciója – közölte a miskolci székhelyű Émvizig.

A tájékoztatás szerint a kiemelt projekt a Nemzeti Vízstratégia részeként, a Széchenyi 2020 program keretében 5,057 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével valósul meg.

A projekt célja a vízlépcső átfogó rekonstrukciója, amelynek köszönhetően megvalósítható lesz a létesítmény biztonságos, károkozásmentes és üzemszerű működése, illetve fenntartása annak érdekében, hogy a műtárgy a vízszolgáltatásban, az árvízvédelemben, a folyógazdálkodásban, a hajózás területén, a megújuló energia hasznosításában és a környezeti kockázatok kezelése terén elláthassa feladatát és tovább tudja szolgálni Észak-Kelet-Magyarországot és a Tiszántúl térségét.

A fejlesztés érinti a duzzasztómű gáttábláinak, acélszerkezeteinek, gépészeti és elektromos berendezéseinek felújítását, a műtárgy vasbeton szerkezeteinek átfogó vizsgálatát, javítását, a hajózsilip és kapcsolódó létesítményeinek szerkezeti és gépészeti felújítását is.

Ez is érdekelhet

Mohos-töbör
A fagyzónák bükki otthonában bőven fagypont alatti hőmérsékletet mértek
KörnyezetMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az eddig mért leghidegebb hőmérsékletet azonban még csak megközelítettük.
Így védekezhetünk a levéltetvek ellen
Környezet
Van, ahol már megjelentek a kártevők.
 Gróf Serényi Béla kőrisfája
Gróf Serényi Béla kőrisfája az Év Fája címért szállt harcba
KörnyezetBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőBulvár
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben Gróf Serényi Béla kőrisfája. A putnoki, közel százötven éves fára június 30-ig lehet szavazni.