Ugrás a tartalomra

Környezetbarát buszok beszerzését támogatja a kormány – Miskolc időben tett a környezetért

Létrehozva
A zöld busz programban tíz év alatt 7500 elavult járművet cserélhetnek le az önkormányzatok. Miskolc előrébb jár, a CNG buszok beszerzésével időben tett a környezetbarát közösségi közlekedésért – emelte ki az Innovációs Minisztérium államtitkára. Kaderják Péter szerint Miskolccal ezért külön tárgyalnak majd.
Kép
Fotók: Mocsári László/Minap-archív

2016 márciusában álltak forgalomba az első sűrített földgázzal hajtott buszok Miskolcon. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium pályázata révén az MVK Zrt. 75 darab, 40 szóló és 35 csuklós CNG típusú autóbuszt szerzett be. A buszokban Euro 6-os CNG-motor dolgozik, ami akár biogázzal is üzemeltethető. A város további 70 autóbusz beszerzését tervezi, a zöld és okos város jegyében.

Erről Kriza Ákos polgármester is beszélt évértékelő beszédében: „A zöld környezet ma már nem létezhet zöld közlekedés nélkül, ebben is jól áll Miskolc. 2030-ra a teljes buszflottánkat közel nulla emissziós buszokkal töltjük fel, a jelenlegi 75 buszhoz, további 70 zöld buszt vásárolunk.”

Kép

A környezetbarát tömegközlekedés ösztönzéséért indítja el a kormány a zöld busz programot. Hosszú távú cél az elektromos buszokra való átállás, de kezdetben az Euro 6-os, CNG buszbeszerzést is támogatják. Kaderják Péter államtitkár szerint, Miskolc kiemelkedő a zöld közlekedés tekintetében.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára a Miskolc Televíziónak úgy nyilatkozott: mindenképpen értékelni kell azokat az erőfeszítéseket, amikor egy önkormányzat gyakorlatilag előre megy és a többiekhez képest időben előre invesztál abba, hogy környezetbarát buszokra cserélje a meglévőket. „Miskolc ilyen értelemben mindenképpen ebbe a kategóriába tartozik, úgyhogy én azt gondolom, Miskolccal külön át fogjuk tekinteni, hogyan tud sikeresen részt venni ebben a most induló programban.”

Kép

A zöld busz programban 20 százalékos támogatást kaphatnak az egyes önkormányzatok, Miskolcon a MVK pályázhat majd. A nemzeti buszstratégia költségvetési támogatási kerete 36 milliárd forint.

Ez is érdekelhet

Látványetetési nap a Miskolci Állatkertben
KörnyezetMiskolc
Szombaton a ragadozóké volt a főszerep a Miskolci Állatkertben, ahol egész nap látványetetésekkel és ismeretterjesztő programokkal készültek a látogatók számára.
Amikor az erdő élménnyé válik - mozgalmas év a Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskolában
KörnyezetBorsod-Abaúj-Zemplén
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskola 2025-ben is várta a természet iránt érdeklődő csoportokat és látogatókat. Változatos programokkal, rendezvényekkel és foglalkozásokkal telt meg az erdő, amely nemcsak tanulási helyszínként, hanem közösségi térként is fontos szerepet töltött be.
Hogyan védekezzünk a hideg ellen? – avagy útmutató a mínuszokhoz, fázós lelkeknek
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Amikor a hőmérő higanyszála olyan mélységekbe zuhan, ahová csak a sarkkutatók és az elveszett zoknik merészkednek, ideje komolyan venni a hideg elleni védekezést. A tél ugyanis nem kérdez, nem alkudozik: egész egyszerűen ránktört.