Ugrás a tartalomra

Napsütés, szél, de hózápor is jöhet karácsonykor

Létrehozva
Változékony, sokszor csapadékos idő várható a jövő héten. Helyenként karácsonykor hózápor is lehet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-nek.

Hétfőn kezdetben sokfelé, majd egyre inkább csak a középső és keleti országrészben várható eső, helyenként jelentős mennyiség hullhat. Sokfelé megerősödik, a Dunántúlon és a középső országrészben viharossá fokozódik a szél. A leghidegebb órákban 4-9 fok lesz. Napközben 5-10 fokig melegszik a levegő.

Kedden a Dunától keletre fokozatosan megszűnik az eső, ugyanakkor nyugaton és északon estétől már záporok, néhol esetleg hózáporok előfordulhatnak. A szél megerősödik, helyenként viharossá fokozódik. A minimumhőmérséklet általában 3 és 6 fok között alakul, de a szélcsendes vidékeken kissé hidegebb lesz. A maximumhőmérséklet 5 és 10 fok között alakul.

Karácsony első napján, szerda hajnalban, reggel még szórványosan, napközben már csak kevés helyen – főként az északkeleti megyékben – lehet zápor, esetleg hózápor. Emellett több órára kisüt a nap. Megerősödik a szél is. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 2 és plusz 5, a legmagasabb hőmérséklet 5 és 11 fok között alakul.

Karácsony második napján, csütörtökön is többórás napsütés várható, csak kevés helyen lehet zápor, hózápor. Időnként még megerősödik a szél, majd délutántól gyorsan mérséklődik a szél. A leghidegebb órákban mínusz 3 és plusz 3, napközben plusz 4 és 7 fok között alakul a hőmérséklet.

Pénteken többfelé várható jellemzően kisebb csapadék; eső, havas eső, havazás egyaránt előfordulhat, utóbbi főként az ország északkeleti harmadán, felén. A minimumhőmérséklet mínusz 5 és plusz 2, a maximumhőmérséklet 3 és 8 fok között alakul.

Szombaton és vasárnap a több-kevesebb napsütés mellett, helyenként előfordulhat hózápor. A szél erős, helyenként viharos lehet. A legalacsonyabb hőmérséklet szombaton mínusz 3 és plusz 3, vasárnap mínusz 5 és 0 fok között alakul. A nappali maximumok szombaton 2-6, vasárnap 1-5 fok között alakulnak – olvasható az előrejelzésben.

Ez is érdekelhet

Cincér tanösvényt ajánlja a Bükki Nemzeti Park
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Harkály Ház és Sástó közötti Cincér tanösvény bejárására hívja a kirándulókat a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága. A mintegy három és fél kilométeres útvonal könnyen teljesíthető, mégis számos természeti érdekességet mutat be.
A növények mellett az állatok is ébredeznek
KörnyezetMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
A jó idő beköszöntével sok kerttulajdonos ragad metszőollót, ásót vagy kapát, hogy rendbe tegye a tél után elhanyagolt kertet. A tavaszi munkák azonban nemcsak a növényekről szólnak: számos állat is a kertben keresi menedékét, ezért az állatvédők fokozott óvatosságra figyelmeztetnek.
Látványetetési nap a Miskolci Állatkertben
KörnyezetMiskolc
Szombaton a ragadozóké volt a főszerep a Miskolci Állatkertben, ahol egész nap látványetetésekkel és ismeretterjesztő programokkal készültek a látogatók számára.
Amikor az erdő élménnyé válik - mozgalmas év a Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskolában
KörnyezetBorsod-Abaúj-Zemplén
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskola 2025-ben is várta a természet iránt érdeklődő csoportokat és látogatókat. Változatos programokkal, rendezvényekkel és foglalkozásokkal telt meg az erdő, amely nemcsak tanulási helyszínként, hanem közösségi térként is fontos szerepet töltött be.