Ugrás a tartalomra

Kilenc hazai színház csatlakozott A Jövő Nézőiért – Zöld Színház Projekthez

Létrehozva
Példaértékű öko-tudatos, zöld színházi társulást hozott létre tíz színházi, előadó-művészeti intézmény. A Miskolci Nemzeti Színház együttműködést kezdeményezett a magyar színházak körében, hogy példaértékű összefogással közösen lehessen tenni a jövő (és a jelen) nézőiért.
Kép

A Miskolci Nemzeti Színház közleményében úgy fogalmaz, a teátrum projektjéhez a következő intézmények csatlakoztak: Rózsavölgyi Szalon, Szentendrei Teátrum, Kultkikötő, Bartók Kamaraszínház (Dunaújváros), Katona József Színház, Örkény István Színház, JURÁNYI Produkciós Közösségi Inkubátorház – Függetlenül Egymással Közhasznú Egyesület (FÜGE Produkció), Csiky Gergely Színház (Kaposvár) és a Stúdió K Színház. Közösen kapcsolódnak a Jövő Nézőiért programhoz, amelyet a Miskolci Nemzeti Színház a 2019/2020-as évadban indított el, és amelynek céljai: szemléletformálás, minél több zöld programban való részvétel; környezettudatosságra törekvés az energetikai működésben, a hulladékkezelés és az üzemeltetés területén, újrahasznosításra törekvés a művészeti kivitelezés során; együttműködés zöld szervezetekkel, cégekkel és közös zöld színházi programok megvalósítása, közös fellépés egy öko-tudatos színházi szakmai szervezet létrehozásáért. A zöld színházi társulás nyitott, mások is csatlakozhatnak, akik hasonlóan vélekednek: a színházi működés minden területén szükséges olyan megoldásokat találni, amelyekkel tehetünk a környezetünkért.

Papp Endre színművész, A Jövő Nézőiért – Zöld Színház Projekt vezetője elmondta: „Az együttműködő intézmények, társulatok, egyesületek egyetértenek abban, hogy a színház a szemléletformálás fóruma, élen kell járnia jelentős közösségi ügyek elindításában, támogatásában. Azt is vallják: együtt még többet tehetünk a jövőért. Bár lehetetlen 100 százalékban zöldnek lenni, bevált jó módszerek – környezetkímélőbb, fenntarthatóbb gyakorlatok elfogadása – segíthetnek mindnyájunkat abban, hogyan tudnánk mégis minden nap környezettudatosabban gondolkodni, és fellépni az egészség és az egészséges életmód védelmében.”

A csatlakozó intézmények, társulatok, egyesületek közösen határozták meg: törekednek a jelmezek, bútorok, díszletelemek, kellékek újrafelhasználására, a környezettudatos energetikai fejlesztések megvalósulására. Vállalják minden intézményben egy ún. Zöld Sarok létrehozását. Zöld Nagykövetet neveznek ki, aki a projektért felelős minden intézményben. Bevezetik a szelektív hulladékgyűjtést az intézmény teljes területén, és egyéb gyűjtőpontokat hoznak létre a közönség-, vagy az üzemi terekben (használt nyomtatópatron-, üveg-, mobiltelefon-, fénycső- és elemgyűjtőedények). Legalább évi két alkalommal hirdetnek meg környezettudatos akciókat, vagy vesznek részt ilyen rendezvényeken. Törekednek az öko-tudatos higiéniai szerek és sminkeszközök használatára, a papírfelhasználás csökkentésére. Részt vesznek a közösségi közlekedés népszerűsítésében, online felületet hoznak létre zöld programjaik és fejlesztéseik számára.
 

Együttműködő intézmények:
Miskolci Nemzeti Színház
Rózsavölgyi Szalon
Szentendrei Teátrum
Kultkikötő
Bartók Kamaraszínház
Katona József Színház
Örkény István Színház
JURÁNYI Produkciós Közösségi Inkubátorház - Függetlenül Egymással Közhasznú Egyesület (FÜGE Produkció)
Csiky Gergely Színház Kaposvár
Stúdió K Színház

Ez is érdekelhet

A Bükkben vezet túrát az erdők szerelmese a kéktúrázás napján
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségSzabadidő
Közeledik a kéktúrázás napja, október 11-én, szombaton ismét több ezren húznak túracipőt, és kelnek útra országszerte, a Bükkben is. Petrovics Edina gyalogos túravezetővel beszélgettünk a programról és a túrázás szeretetéről.
A többség nem kér az e-autózásból
KörnyezetBelföld
Legfőképpen az ár és a hatótáv tartja vissza a villanyautók vásárlóit, derül ki egy felmérésből.
Félelmetes fényshow Borsod egén – most mindenki erről beszél
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Égi tünemény tűnt fel szerda este Borsod egén is. Perkupától Felsőzsolcáig, de még a Nyírségben és Hajdú-Bihar vármegyében is erről a jelenségről készített mindenki felvételeket.
Ho-ho-hó, teljesen eltűnt egy horgásztó
KörnyezetBelföld
Ez már nem csak a horgászok problémája.