Ugrás a tartalomra

Először született örvös mangábé az országban

Létrehozva
Még nincs egy éve, hogy a Miskolci Állatkert és Kultúrpark örvös mangábé csapata megérkezett, ám ez idő alatt is igen mozgalmas életet éltek már.
Preview Image
Képgaléria! Fotó: Juhász Ákos

Ez alatt nem csak az értendő, hogy kifutójukban állandóan aktívak, amivel a látogatók körében is gyorsan népszerűek lettek, hanem az is, hogy míg a közelmúltban a legidősebb kölyök, Maja egészen Angliáig utazott, hogy ott saját családot alapíthasson, addig szeptember végén világra jött az első miskolci mangábé kölyök is. Ráadásul ez a kölyök az első örvös mangábé, amely Magyarországon született.
 
Valerius és Sina, a csapat két felnőtt állata már gyakorlott szülőknek tekinthetők, hiszen korábban négy kölykük született, akikkel együtt érkeztek Berlinből Miskolcra tavaly év végén. A két mangábé immár azonban ötszörös szülő lett. A kölyök születése várható volt, hiszen korábban is rendszeresen időközönként jöttek a világra kölykeik, másrészt az anya vemhessége az utóbbi hetekben jól látható volt. Szeptember 22-én napközben, a kifutójuk egy rejtett zugában jöhetett a világra a család legifjabb tagja, hiszen a gondozójuk az esti zárásnál figyelt fel rá, hogy az anyja hasán kapaszkodva egy újszülöttel ismét hattagúra gyarapodott a csapat.
 

Kép

A kölyök most már egy hónapos lett, és egyre aktívabb. Gyakran igyekszik anyjától eltávolodni, hogy kalandvágyó ifjúként fedezze fel környezetét, a nőstény azonban egyelőre még nem hagyja, hogy utóda kartávolságtól messzebbre kerüljön. Ezért az elmúlt napokban már sikerült gondozóinak is jobban megfigyelni a kölyköt, akiről így az is kiderült, hogy egy kis hím. Arca és szőrzete most még jóval világosabb, mint a felnőtteké. Feje tetején a szőrzet 2-3 hónapos korában kezd vörösödni, és nagyjából 5 hónapos korára alakul ki teljesen a felnőttekre jellemző szürke-fehér-vörös színezete.
 
Az örvös mangábék Közép-Afrika trópusi erdeiben honosak. Vadon élő állományát elsősorban az erdőirtások révén élőhelyének elvesztése, másodsorban a húsáért való vadászat fenyegeti, ezért a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) ma már veszélyeztetett státuszba sorolja a fajt. Az európai állatkertek is igyekeznek hozzájárulni a faj megőrzéséhez, így összehangolt tenyészprogram keretében tartják és tenyésztik az örvös mangábékat. Ennek ellenére egyelőre az állatkertekben is ritka fajnak tekinthető, hiszen Európában jelenleg mindössze 17 állatkertben 76 egyedét tartják. A szaporulatuk is ritkaságnak számít, az idei évben mindössze 2 kölyök született Európa állatkertjeiben, az egyik Hollandiában, míg a másik Miskolcon.

Ez is érdekelhet

A Bükkben vezet túrát az erdők szerelmese a kéktúrázás napján
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségSzabadidő
Közeledik a kéktúrázás napja, október 11-én, szombaton ismét több ezren húznak túracipőt, és kelnek útra országszerte, a Bükkben is. Petrovics Edina gyalogos túravezetővel beszélgettünk a programról és a túrázás szeretetéről.
A többség nem kér az e-autózásból
KörnyezetBelföld
Legfőképpen az ár és a hatótáv tartja vissza a villanyautók vásárlóit, derül ki egy felmérésből.
Félelmetes fényshow Borsod egén – most mindenki erről beszél
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Égi tünemény tűnt fel szerda este Borsod egén is. Perkupától Felsőzsolcáig, de még a Nyírségben és Hajdú-Bihar vármegyében is erről a jelenségről készített mindenki felvételeket.
Ho-ho-hó, teljesen eltűnt egy horgásztó
KörnyezetBelföld
Ez már nem csak a horgászok problémája.