Ugrás a tartalomra

Jövő héten visszatér a tél

Létrehozva
Egyre hidegebb légtömegek érkeznek fölénk, a hét közepétől téliesre fordulhat időjárásunk.
Kép

A Szibériában felgyülemlett hideg levegő könnyen elindulhat Európa belseje felé, így hazánkat is hideg levegő áraszthatja el kelet, északkelet felől.

A lehűlés a hét közepén kezdődhet, a hét második felében téliesebb fordulatra is van esély. Kisebb-nagyobb havazásra is számítani kell.

Várható időjárás az ország területén szombat estig:

Szombaton a ködfoltok feloszlását követően változóan felhős időre számíthatunk, délkeleten több, másutt kevesebb napsütéssel, majd a délutáni óráktól nyugat felől vastagszik a felhőzet. A Nyugat-Dunántúlon a késő délutáni, esti óráktól több helyen eleredhet az eső, zápor. A délkeleti, keleti szél többfelé megélénkül.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +4 fok között valószínű.

A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 4 és 12 fok között várható, északon mérhetik az alacsonyabb, délkeleten a magasabb értékeket.

Ez is érdekelhet

Látványetetési nap a Miskolci Állatkertben
KörnyezetMiskolc
Szombaton a ragadozóké volt a főszerep a Miskolci Állatkertben, ahol egész nap látványetetésekkel és ismeretterjesztő programokkal készültek a látogatók számára.
Amikor az erdő élménnyé válik - mozgalmas év a Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskolában
KörnyezetBorsod-Abaúj-Zemplén
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskola 2025-ben is várta a természet iránt érdeklődő csoportokat és látogatókat. Változatos programokkal, rendezvényekkel és foglalkozásokkal telt meg az erdő, amely nemcsak tanulási helyszínként, hanem közösségi térként is fontos szerepet töltött be.
Hogyan védekezzünk a hideg ellen? – avagy útmutató a mínuszokhoz, fázós lelkeknek
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Amikor a hőmérő higanyszála olyan mélységekbe zuhan, ahová csak a sarkkutatók és az elveszett zoknik merészkednek, ideje komolyan venni a hideg elleni védekezést. A tél ugyanis nem kérdez, nem alkudozik: egész egyszerűen ránktört.