Ugrás a tartalomra

Óvatosságra int a rendőrség a téli időjárás miatt

Létrehozva
Beköszöntött a fagyos időjárás, így a rendőrség közleményében a körültekintőbb közlekedésre hívja fel a figyelmet.

Az év első olyan fagyos napjára ébredtek a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében közlekedők, amelynek jelét már az úttesten is érzékelhették. A meteorológiai előrejelzések szerint a napokban havazás is várható, amely olyan közlekedési körülményeket teremt, amihez a legtöbb járművezető nincs hozzászokva.

A havas-jeges úton jóval kisebb a tapadás és hosszabb a fékút, ezért tartsanak a szokásosnál nagyobb követési távolságot, kerüljék a hirtelen kormánymozdulatokat, gyorsítást, fékezést.

A téli gumiabroncsok használata különösen javallott!

Indulás előtt mindig vizsgálják át a járművek világító- és jelző-, valamint fékberendezéseit, a gumiabroncsok állapotát. Fontos, hogy jól működjön az ablaktörlő, legyen az autóban jégoldó spray, jégkaparó, továbbá lényeges, hogy téli ablakmosó-folyadékot használjanak.

Lakott területen kívül is számítsanak gyalogosok és kerékpárosok közlekedésére, akik nehezen észlelhetők a rossz látási viszonyok miatt. A gyalogosok és kerékpárosok figyelmét ezúton hívjuk fel a láthatóság fontosságára, viseljenek fényvisszaverő ruházatot vagy eszközöket és számítsanak a járművek megnövekedett fékútjára!

A balesetek megelőzése érdekében kérjük a járművezetőket, hogy elindulás előtt tisztítsák meg gépkocsijukat a hótól, hogy a kilátás minden irányban szabad legyen. Vezetés közben ugyanis nem csak előre kell figyelni, hanem a két oldalsó irányból érkező gyalogosokat, kerékpárosokat és a többi gépjárművezetőt is szükséges észlelni.

Mindig az út-, időjárási és látási viszonyoknak, illetve az út vonalvezetésének megfelelő sebességgel haladjanak!

A járműben legyen – különösen, ha hosszabb útra indul - feltöltött mobiltelefon, élelem és innivaló, valamint pléd és hólapát is arra az esetre, ha a hó fogságába kerülne!

Közlekedjenek figyelmesebben, és mindig tartsák be a sebességhatárokat. Mindig az út-, időjárási és látási viszonyoknak, illetve az út vonalvezetésének megfelelő sebességgel haladjanak!

Ez is érdekelhet

A Bükkben vezet túrát az erdők szerelmese a kéktúrázás napján
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségSzabadidő
Közeledik a kéktúrázás napja, október 11-én, szombaton ismét több ezren húznak túracipőt, és kelnek útra országszerte, a Bükkben is. Petrovics Edina gyalogos túravezetővel beszélgettünk a programról és a túrázás szeretetéről.
A többség nem kér az e-autózásból
KörnyezetBelföld
Legfőképpen az ár és a hatótáv tartja vissza a villanyautók vásárlóit, derül ki egy felmérésből.
Félelmetes fényshow Borsod egén – most mindenki erről beszél
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Égi tünemény tűnt fel szerda este Borsod egén is. Perkupától Felsőzsolcáig, de még a Nyírségben és Hajdú-Bihar vármegyében is erről a jelenségről készített mindenki felvételeket.
Ho-ho-hó, teljesen eltűnt egy horgásztó
KörnyezetBelföld
Ez már nem csak a horgászok problémája.