Ugrás a tartalomra

A leghidegebb órákban mínuszokra kell készülni

Létrehozva
Pénteken hidegfront érkezik, aminek hatására téliesebbre fordul az idő az első tavaszi hétvégére. Főként a hegyekben havazhat is, és lehűl a levegő: a maximumok jellemzően 10 fok alatt maradnak, vasárnap hajnalban pedig néhol mínusz 10 fok is lehet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Kép

Pénteken nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég. Délutántól csökken a felhőzet. Főként a nap első felében várható több helyen csapadék, amely délutánra, estére egyre inkább az ország déli és középső részeire korlátozódik. Az eső, zápor mellett elsősorban a magasabb hegyekben, valamint az északkeleti vidékeken havas eső, havazás is előfordulhat. Nagy területen élénk, főleg az Észak-Dunántúlon erős, a Bakonyban és a Balaton környékén viharos széllökések is lehetnek. Hajnalban plusz 1 és 7 Celsius-fok lesz. A legmagasabb hőmérséklet az északi megyékben általában plusz 3 és 8, másutt 8 és 13 fok között várható, az északi megyékben a nap első felében áll be a maximum.

A hidegfront felhőzete szombaton hajnalra dél felé elhagyja az országot. Napközben sok lesz a napsütés. Számottevő csapadék nem valószínű, inkább csak keleten, északkeleten fordulhat elő egy-egy futó zápor, hózápor. Kezdetben helyenként erős lesz a szél, de délután mérséklődik a légmozgás. A leghidegebb órákban mínusz 8 és mínusz 1, napközben plusz 4 és 8 fok között alakul a hőmérséklet.

Vasárnap jobbára derült vagy gyengén felhős, napos, száraz időre van kilátás. A hőmérséklet hajnalban mínusz 10 és mínusz 2, délután 5 és 10 fok között valószínű – olvasható az előrejelzésben.

Ez is érdekelhet

Így védekezhetünk a levéltetvek ellen
Környezet
Van, ahol már megjelentek a kártevők.
 Gróf Serényi Béla kőrisfája
Gróf Serényi Béla kőrisfája az Év Fája címért szállt harcba
KörnyezetBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőBulvár
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben Gróf Serényi Béla kőrisfája. A putnoki, közel százötven éves fára június 30-ig lehet szavazni.
Év Fája verseny öreg bükkfa
A Bükk 250 éves bükkfája az Év Fája címért versenyez
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben a Bükki Nemzeti Park 250 éves bükkfája. A Szarvas-kúti rét ikonikus fájára június 30-ig lehet szavazni.
125 éve nem volt ilyen rossz a helyzet
KörnyezetMiskolcBelföldGazdaságBorsod-Abaúj-Zemplén
Több mint száz éve nem hullott ilyen kevés csapadék Magyarországon. Az úgynevezett májusi „zöldár” is elmaradt, ami tovább nehezíti a gazdák helyzetét.