Ugrás a tartalomra

Himalájai fényfácánok érkeztek a debreceni állatkertbe

Létrehozva
Bár látogatókat egyelőre nem fogadhatnak, a debreceni állatkert gyűjteménye himalájai fényfácán-kakasokkal gazdagodott – közölte az intézmény igazgatója az MTI-vel.

A hollandiai Amersfoort állatkertjéből érkezett színpompás jövevények már el is foglalták a röpdéjüket a velük egy térségben őshonos vörös pandák szomszédságában, ahol a tervek szerint további himalájai szárnyasfajok társaságában csodálhatják majd meg őket a látogatók az újranyitást követően – jelezte Nagy Gergely Sándor, reményét fejezve ki, hogy hamarosan tojók is érkezhetnek a kakasok mellé.

Kép
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A Nepál és az indiai Uttarakhand állam nemzeti jelképeként tisztelt himalájai fényfácán (Lophophorus impejanus) a Himalája 2500-5000 méter magasan húzódó erdőiben, cserjéseiben és hegyi lejtőin őshonos.
Jellegzetessége, hogy legtöbb rokonával ellentétben fejét tollbóbita ékesíti, amely főleg a vörös, aranysárga, zöld és kék színekben pompázó kakasok esetében hangsúlyos, míg a szerényebb, barnás tollazatú tojóknál lelapul – magyarázta a szakember.

Hozzátette: a táplálékát képező magvak, gumók, hajtások és rovarok kiásásához nem a lábát, hanem erős csőrét használja. Párban vagy kis létszámú csapatban él, kommunikációs eszköztára pedig sokféle hangjelzést és mozdulatot foglal magában; az áprilistól augusztusig tartó párzási időszak kezdetét a hímek jellegzetes, melankolikus füttye jelzi.

Kép
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Nagy Gergely Sándor elmondta: a himalájai fényfácánok egyedszámának csökkenése következtében a faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) Vörös Listáján. Magyarországon csak a Szegedi Vadasparkban és immár Debrecenben látható.

Ez is érdekelhet

 Gróf Serényi Béla kőrisfája
Gróf Serényi Béla kőrisfája az Év Fája címért szállt harcba
KörnyezetBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőBulvár
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben Gróf Serényi Béla kőrisfája. A putnoki, közel százötven éves fára június 30-ig lehet szavazni.
Év Fája verseny öreg bükkfa
A Bükk 250 éves bükkfája az Év Fája címért versenyez
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben a Bükki Nemzeti Park 250 éves bükkfája. A Szarvas-kúti rét ikonikus fájára június 30-ig lehet szavazni.
125 éve nem volt ilyen rossz a helyzet
KörnyezetMiskolcBelföldGazdaságBorsod-Abaúj-Zemplén
Több mint száz éve nem hullott ilyen kevés csapadék Magyarországon. Az úgynevezett májusi „zöldár” is elmaradt, ami tovább nehezíti a gazdák helyzetét.
Hosszabb fű, zöldebb város: így működik a Vágatlan május Miskolcon
KörnyezetMiskolc
Tóth-Szántai József polgármester kérésére Miskolc városa és a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. csatlakozott idén a Vágatlan május mozgalomhoz, amelyet az Élő Környezetért Felelős Minisztérium vezetője, Gajdos László hirdetett meg országosan.