Ugrás a tartalomra

Emlékerdőt adtak át Bekénypusztán

Létrehozva
Emlékerdőt ültetett és emlékoszlopot avatott Bekénypusztán az ÉSZAKERDŐ Erdőgazdasági Zrt. az idei „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás jegyében - tájékoztatott az erdőgazdaság.

A Bükkalja egyik legszebb vidékén, a Délbükki Erdészeti Igazgatóság területén kialakított egyhektáros, gyertyános-kocsánytalan tölgyes erdőt június 17-én avatták fel. A Bekénypuszta környéki vadászterület csaknem nyolcvan éve van az erdőgazdaság, illetve jogelődjei kezelésében.

Kép

Az ünnepségen beszédet mondott Gulyás Andrea, az Egy a Természettel Nonprofit Kft. kiemelt ügyekért felelős igazgatója, Tállai András, országgyűlési képviselő, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára, valamint Sárhegyi Zoltán, az ÉSZAKERDŐ Zrt. felügyelőbizottságának elnöke.

Kép

Közölték: a rendezvényen adták át az „ÉSZAKERDŐ Zrt. 2020. évi hivatásos vadásza” emlékplakettet. Ilyen elismerést évről-évre a társaság kiemelkedő munkát végző munkatársai kaphatnak. A plakettet Szemán Márk, a Hegyközi Erdészeti Igazgatóság kerületvezető erdésze és hivatásos vadásza vette át Zay Adorjántól, az ÉSZAKERDŐ Zrt. vezérigazgatójától. Az emlékerdő-avatások sorában egyedülálló módon, a területen egy erdei időkapszulát is elhelyeztek, amelyben az erdőgazdaság vadgazdálkodási tevékenységével kapcsolatos emlékek kaptak helyet. A programon a résztvevők jelképesen egy facsemetét is elültettek.

Kép

 Az ÉSZAKERDŐ Zrt. munkatársai abban bíznak, hogy az emlékerdő sokáig hívja majd fel a figyelmet az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállításra, az elegy fafajként ültetett madárcseresznyék pedig virágzásukkal sok éven keresztül jelzik a tavasz beköszöntét - zárul a közlemény.

Ez is érdekelhet

Látványetetési nap a Miskolci Állatkertben
KörnyezetMiskolc
Szombaton a ragadozóké volt a főszerep a Miskolci Állatkertben, ahol egész nap látványetetésekkel és ismeretterjesztő programokkal készültek a látogatók számára.
Amikor az erdő élménnyé válik - mozgalmas év a Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskolában
KörnyezetBorsod-Abaúj-Zemplén
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskola 2025-ben is várta a természet iránt érdeklődő csoportokat és látogatókat. Változatos programokkal, rendezvényekkel és foglalkozásokkal telt meg az erdő, amely nemcsak tanulási helyszínként, hanem közösségi térként is fontos szerepet töltött be.
Hogyan védekezzünk a hideg ellen? – avagy útmutató a mínuszokhoz, fázós lelkeknek
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Amikor a hőmérő higanyszála olyan mélységekbe zuhan, ahová csak a sarkkutatók és az elveszett zoknik merészkednek, ideje komolyan venni a hideg elleni védekezést. A tél ugyanis nem kérdez, nem alkudozik: egész egyszerűen ránktört.