Ugrás a tartalomra

Újabb városrészben szedtek szemetet közösségi összefogásban

Létrehozva
Szombat délelőtt elindult a szemétszedési program Martinkertvárosban. Egy helyi fiatalember kereste meg az ötlettel a körzet képviselőjét.
Kép
Fotók: Juhász Ákos

A 15 éves, martinkertvárosi Kertai Zsombor hirdette meg az önkéntes alapú szemétszedést, a Lajta utca környékén található rengeteg illegális hulladék miatt. Elmondása szerint ezen a területen szokott biciklizni, és már nagyon zavarta, hogy ilyen környezetben kell sportolni, sétálni. Ezért megkereste a helyi önkormányzati képviselőt, hogy legyen segítségére a szervezésben és a szemétszedésben.

Kép

Cseléné Figula Edina önkormányzati képviselő a MiReHu Kft.-t hívta segítségül. A cég zsákokat, kesztyűket és egy konténert is biztosított a helyszínen. Így indult el szombaton a zöldterület megtisztítása.

Nagyon rövid idő alatt megtelt a konténer kommunális- és lakásfelújításból származó hulladékkal, bútorokkal.

A körzet képviselője elmondta, hogy azért különösen fontos ez az esemény, mert egy helyi, 15 éves fiatal ötlete volt, aki szívügyének érzi a természetvédelmet, a Föld jövőjét.

Kép

- Zsombor tesz is azért, hogy a környezete rendezett legyen. Sok ilyen aktív és érett gondolkozású fiatalemberre van szükség és nekünk feladatunk ezt a lelkesedést fenntartani és példát mutatni számukra - fogalmazott a kezdeményezés kapcsán Cseléné Figula Edina.

A szemétszedés végén a képviselőnő és az ifjú szervező megköszönték a résztvevők segítségét - többek közt A Magyarországi Tisztasági Nagykövet Egyesületének elnökének is, Serbán Zsoltnak.

Ez is érdekelhet

Látványetetési nap a Miskolci Állatkertben
KörnyezetMiskolc
Szombaton a ragadozóké volt a főszerep a Miskolci Állatkertben, ahol egész nap látványetetésekkel és ismeretterjesztő programokkal készültek a látogatók számára.
Amikor az erdő élménnyé válik - mozgalmas év a Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskolában
KörnyezetBorsod-Abaúj-Zemplén
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskola 2025-ben is várta a természet iránt érdeklődő csoportokat és látogatókat. Változatos programokkal, rendezvényekkel és foglalkozásokkal telt meg az erdő, amely nemcsak tanulási helyszínként, hanem közösségi térként is fontos szerepet töltött be.
Hogyan védekezzünk a hideg ellen? – avagy útmutató a mínuszokhoz, fázós lelkeknek
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Amikor a hőmérő higanyszála olyan mélységekbe zuhan, ahová csak a sarkkutatók és az elveszett zoknik merészkednek, ideje komolyan venni a hideg elleni védekezést. A tél ugyanis nem kérdez, nem alkudozik: egész egyszerűen ránktört.