Ugrás a tartalomra

Hűvösebb és csapadékosabb idő várható augusztus utolsó teljes hetén

Létrehozva
Hűvösebb és csapadékosabb idő várható a következő napokban. A hét elején még néhány helyen mérhetnek 30 Celsius-fok feletti értékeket, a hét további részében mindenhol mérséklődik a meleg, néhol még a 20 fokot sem érik majd el a csúcsértékek – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Kép

Hétfőn a nap nagy részében jórészt erősen felhős lesz az ég. Délelőtt a délkeleti, keleti országrészben még több órára kisüthet a nap, majd délután ott is megnövekszik a felhőzet, többfelé várható eső, zápor, az Alföldön néhol zivatar. Késő délutántól északnyugat felől csökkenni, szakadozni kezd a felhőzet, a csapadék is megszűnik. A szél többfelé lesz élénk, a front mentén erős is. A leghidegebb órákban 15-20 fok várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 20 és 26 fok között alakul, de délkeleten, keleten 27, 33 fok is lehet.

Kedd reggelre a keleti és déli országrész kivételével jelentősen csökken a felhőzet, kiderül az ég, majd a többórás napsütés mellett erőteljes gomolyfelhő-képződés várható. Keleten és délen is szakadozik a felhőzet, de arrafelé jóval kevesebb napsütés ígérkezik. Reggel és kora délelőtt kelet felé távozik a front, de mögötte napközben még több helyen alakul ki záporeső, északkeleten helyenként zivatar. Megélénkül, többfelé megerősödik, zivatarok környezetében viharossá fokozódhat a szél. A minimumhőmérséklet 8 és 16 fok között valószínű. A nappali maximumok 22 és 27 fok között alakulnak.

Szerdán az ország nagyobb részén többnyire erősen felhős időre van kilátás, inkább csak rövidebb napos időszakok várhatók, és elszórtan alakul ki záporeső, néhol esetleg zivatar is lehet. Északnyugaton, nyugaton lehet több, és ott csapadéknak is kisebb az esélye. A leghidegebb órákban 8-15 fok lesz. Napközben 18-24 fokig melegszik a levegő.

Csütörtöktől egészen a hét végéig mindennap erőteljes gomolyfelhő-képződés várható.

Csütörtökön délen több órára kisüt a nap, északon kevesebb lesz a napsütés. Napközben csak néhol fordulhat elő záporeső, majd estétől észak felől növekvő eséllyel alakul ki zápor, zivatar. A minimumhőmérséklet 6-13, a maximumhőmérséklet 21-26 fok között valószínű.

Pénteken többfelé várható zápor, helyenként zivatar. A légmozgás élénk vagy erős lesz. A leghidegebb órákban 8-16 fok lesz, napközben 18-24 fokig melegszik a levegő.

Szombaton és vasárnap is több órára kisüt a nap, de szórványosan előfordulhat zápor, zivatar. A szél megélénkülhet, zivatar környezetében viharossá fokozódhat. Szombaton a legalacsonyabb hőmérséklet 7-15, a legmagasabb hőmérséklet 19-25 fok között valószínű.

Vasárnap a hajnali 6-13 fokról délután 21-26 fokig emelkedik a hőmérséklet – olvasható az előrejelzésben.

Ez is érdekelhet

Látványetetési nap a Miskolci Állatkertben
KörnyezetMiskolc
Szombaton a ragadozóké volt a főszerep a Miskolci Állatkertben, ahol egész nap látványetetésekkel és ismeretterjesztő programokkal készültek a látogatók számára.
Amikor az erdő élménnyé válik - mozgalmas év a Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskolában
KörnyezetBorsod-Abaúj-Zemplén
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskola 2025-ben is várta a természet iránt érdeklődő csoportokat és látogatókat. Változatos programokkal, rendezvényekkel és foglalkozásokkal telt meg az erdő, amely nemcsak tanulási helyszínként, hanem közösségi térként is fontos szerepet töltött be.
Hogyan védekezzünk a hideg ellen? – avagy útmutató a mínuszokhoz, fázós lelkeknek
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Amikor a hőmérő higanyszála olyan mélységekbe zuhan, ahová csak a sarkkutatók és az elveszett zoknik merészkednek, ideje komolyan venni a hideg elleni védekezést. A tél ugyanis nem kérdez, nem alkudozik: egész egyszerűen ránktört.