Ugrás a tartalomra

Kommunálisan és egyetemlegesen

Létrehozva
Kölcsönös előnyökön alapuló megállapodást kötött csütörtök reggel a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonprofit Kft. és a Miskolci Egyetem.
Kép
Fotó: Szakonyi Stella

- Az egyetemek évszázadokon keresztül elefántcsonttoronyként működtek, és persze mint a tudomány fellegvárainak ma is az értelmiség- és szakemberképzés az elsődleges feladatuk, azonban nyitniuk kell a társadalmi és gazdasági szereplők felé is – fogalmazott Horváth Zita. Az egyetemi rektor úgy véli, az olyan területeken, ahol a felsőoktatási intézmények évtizedeken vagy évszázadokon át végezték kutatásaikat, ott kulcsfontosságú, hogy a felhalmozódott tapasztalatukat és tudásanyagukat fel tudják ajánlani környezetük számára. 

A régió vállalatai már eddig is gyakorlati helyszínekként szolgáltak a hallgatók számára. A kutatásfejlesztések mellett az intézmény célja továbbra is az, hogy megfelelően képzett mérnököket bocsásson a munkaerőpiacra. 

Kép
„Egyértelmű, hogy a magyar műszaki felsőoktatás centruma a Miskolci Egyetem, így az itt zajló eredményorientált kutatásfejlesztés biztos támaszt nyújt majd számunkra.” (Csehovitsné Nagy Zsuzsanna)

- A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonprofit Kft. 2018 januárjától mára eljutott odáig, hogy az átfogó környezetvédelmi stratégiában konkrét részt tudjon vállalni. Míg a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzattal októberben kötött megállapodás a környezetvédelem társadalmasítására és a szemléletformálásra vonatkozó stratégiai irányokat határozta meg, addig a most aláírt egyezség mindehhez a szakmai alapot biztosítja majd – hangsúlyozta Csehovitsné Nagy Zsuzsanna, a BMH Kft. ügyvezetője. 

Klímaadaptáció, klímavédelem, körforgásos gazdaság, fenntartható fejlődés – mind-mind olyan témakörök és célok, melyek érdekében az egyetem szerint együtt kell működniük a szereplőknek. 

Kép
A tudatformálás is hangsúlyos része a megállapodásnak.

- Valamennyiünk számára nyilvánvaló, hogy alapanyagra és nyersanyagra szükségünk lesz a jövőben is, így például a high tech iparág számára a jelenlegi használati tárgyaink alkatrészeire – hívta fel a figyelmet Mucsi Gábor, a Műszaki Földtudományi Kar dékánja, hozzátette: szerencsés helyzetben vagyunk, ugyanis a Miskolci Egyetemen zajló környezetmérnöki képzés - országosan egyedülállóan - hulladékgazdálkodási specializációval is rendelkezik.

Horváth Zita emlékeztetett: korábbra visszanyúló együttműködésük a megyei hulladékgazdálkodóval egy múlt havi közös konferenciában már kicsúcsosodott, továbbá decemberben ugyancsak együttesen vesznek majd részt egy tudatformáló kampányban. 

Ez is érdekelhet

Fagy veszélyezteti a gyümölcsfákat
KörnyezetBelföld
Az őszi vetések többnyire optimálisan fejlődhetnek a megázott talajban, de a szokásosnál korábban virágzó gyümölcsfákat a fagy veszélyezteti – írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
Szeleta látogatóközpont
Újdonság a Manó Tanösvényen
KörnyezetMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőTudomány
Nyomozós játék, megújult tanösvényi feladatok és kézműves foglalkozás is várja a családokat a húsvéti hosszú hétvégén a Szeleta Parkban. Az április 3–6. közötti programok kifejezetten a gyerekeknek szólnak.
Elindult a tavaszi nagytakarítás Miskolcon
Környezet
Hétfő reggel több helyszínen is megkezdődött a tavaszi nagytakarítás Miskolcon. A munkálatok a Peja Győző emlékparkban és a Deák téren startoltak.
Cincér tanösvényt ajánlja a Bükki Nemzeti Park
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Harkály Ház és Sástó közötti Cincér tanösvény bejárására hívja a kirándulókat a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága. A mintegy három és fél kilométeres útvonal könnyen teljesíthető, mégis számos természeti érdekességet mutat be.