Ugrás a tartalomra

"Azt hiszem, ezt a vízfestést még lent, Miskolcon is látják" - videó

Létrehozva
Hígulva is 21-szer több az arzén a Sajó gombaszögi szakaszán, mint a szennyezés előtt. A nyitrai képviselő, aki az ökológiai válságra felívta a figyelmet, állítja, az első szlovákiai mintavétel már február 24-én megtörtént, azóta megy a sumákolás.

Vasárnap délelőtt terjedt el a bejegyzés Magarországon is, amiben ökológiai katasztrófára figyelmeztet Orosz Örs Nyitra megyei képviselő, felvidéki jogvédő aktivista, értékmentő, az Összefogás társalapítója. Az alábbi videóban annak járnak utána, honnan ered a szennyeződés.

 

Kattinton a képre a videó elindításához

Azóta számos médium foglalkozott az üggyel, de nem sokkal lettünk okosabbak, hiszen a hivatalos vizsgálatok már javában folynak. Legalábbis magar részről, a határ másik oldalán ugyanis nem csak a vízben, hanem a hatóságok füle mögött is lehet valami.

sajo
A hivatalos vízvizsgálat első, szlovák eredménye Forrás: Facebook

 

"Kapaszkodjatok meg, itt a Sajó folyó hivatalos szlovák vízvizsgálatának első eredménye. A mintavétel már február 24-én megtörtént, azóta megy a sumákolás. A táblázat utolsó 3 oszlopát kell nézni" - tette közzé ma az első hivatalos szlovák vizsgálat adatait a nyitrai képviselő.

Az első oszlop (nad zdrojom) a Sajó tiszta vizében mért eredményeket mutatja a szennyezés feletti szakaszon. 
A második (zdroj) magát a befolyó szennyezett vizet, a harmadik (pod zdrojom) pedig a Sajó szennyezés alatti szakaszát. Csak egy adatot emelnék ki, az Arzént (As), arról mindenki pontosan tudja, hogy mérgező, konkrétan a legmérgezőbb természetben előforduló félfém.

A szennyvízben mért Arzén 187x nagyobb értéket mutat, mint a Szlovákiában megengedett mennyiség, és 2600x többet a Sajó tiszta vizénél.

- írta Orosz Örs, hozzátéve, a folyóba keveredve, felhígulva pedig 21x magasabb értéket produkál, mint a szennyezés előtti állapot. A képviselő egy helyi horgásztól kapta a táblázatot, ami a környezetvédelmi hivataltól származik.

Ez is érdekelhet

Látványetetési nap a Miskolci Állatkertben
KörnyezetMiskolc
Szombaton a ragadozóké volt a főszerep a Miskolci Állatkertben, ahol egész nap látványetetésekkel és ismeretterjesztő programokkal készültek a látogatók számára.
Amikor az erdő élménnyé válik - mozgalmas év a Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskolában
KörnyezetBorsod-Abaúj-Zemplén
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskola 2025-ben is várta a természet iránt érdeklődő csoportokat és látogatókat. Változatos programokkal, rendezvényekkel és foglalkozásokkal telt meg az erdő, amely nemcsak tanulási helyszínként, hanem közösségi térként is fontos szerepet töltött be.
Hogyan védekezzünk a hideg ellen? – avagy útmutató a mínuszokhoz, fázós lelkeknek
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Amikor a hőmérő higanyszála olyan mélységekbe zuhan, ahová csak a sarkkutatók és az elveszett zoknik merészkednek, ideje komolyan venni a hideg elleni védekezést. A tél ugyanis nem kérdez, nem alkudozik: egész egyszerűen ránktört.