Ugrás a tartalomra

Eltűnnek a műanyag zacskók az egyik áruházláncból

Létrehozva
Húsvét után eltűnik az Auchan hazai áruházaiból a zöldség-gyümölcs, illetve a pékáru leméréséhez és hazaszállításához használt műanyagzacskó, az úgynevezett rollbag: április 19-től a vásárlók a már eddig is kínált környezetbarát csomagolóeszközökben vihetik haza az árut.

Az áruházlánc csütörtöki, MTI-nek küldött közleménye szerint ezzel a fenntarthatósági stratégiájának következetes végrehajtásában úttörő lépést tesznek, hiszen ezt a magyar piacon nem tette még meg egyetlenegy lánc sem.    

Azt írták, hogy a zöldség-gyümölcs és pékáru pultoknál gurigáról letéphető műanyagzacskókat általában egyszer használja mindenki, addig, amíg leméri és hazaviszi benne a termékeket.    

Aztán azonnal a kukába kerülnek, és pár óra szolgálat után 200 évig bomlanak le hihetetlen mértékű műanyagszennyezést okozva ezzel a természetben.    

Az Auchan szerint az élelmiszeriparnak és kereskedelemnek felelőssége és szemléletformáló hatása is van a környezettudatosság kialakítására. Az Auchan Magyarország ezért évek óta határozott és következetes fenntarthatósági stratégiát valósít meg. 2019 óta, amikor elsőként jelent meg a piacon a mára már ikonikusnak számító újrahasznosított karton bevásárlódobozával, folyamatosan hozott be alternatív csomagolóeszközöket a zöldség-gyümölcsosztályra, a pékáru részlegre, legutóbb pedig a húsoknál és sajtoknál is lecserélték a műanyagot tartalmazó csomagolást 100 százalékban növényi alapanyagokból készülő, lebomló és komposztálható változatokra. Legújabb lépéseként pedig teljesen kivonják az egyszer használatos műanyagzacskókat az üzletekből.    

A műanyag rollbagek helyett a zöldség- és gyümölcsosztályon többször használatos, egyszerre 6 termék tárolására is alkalmas táskákat; mosható, három darabos retasakokat; illetve 100 százalékban lebomló, komposztálható, biológiai alapanyagokból készült környezetbarát zacskókat kínálnak. A pékáruk mosható, többször használatos biopamut és 100 százalékban papírból készült tasakokban vihetők haza - közölték.

Ez is érdekelhet

Látványetetési nap a Miskolci Állatkertben
KörnyezetMiskolc
Szombaton a ragadozóké volt a főszerep a Miskolci Állatkertben, ahol egész nap látványetetésekkel és ismeretterjesztő programokkal készültek a látogatók számára.
Amikor az erdő élménnyé válik - mozgalmas év a Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskolában
KörnyezetBorsod-Abaúj-Zemplén
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskola 2025-ben is várta a természet iránt érdeklődő csoportokat és látogatókat. Változatos programokkal, rendezvényekkel és foglalkozásokkal telt meg az erdő, amely nemcsak tanulási helyszínként, hanem közösségi térként is fontos szerepet töltött be.
Hogyan védekezzünk a hideg ellen? – avagy útmutató a mínuszokhoz, fázós lelkeknek
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Amikor a hőmérő higanyszála olyan mélységekbe zuhan, ahová csak a sarkkutatók és az elveszett zoknik merészkednek, ideje komolyan venni a hideg elleni védekezést. A tél ugyanis nem kérdez, nem alkudozik: egész egyszerűen ránktört.