Ugrás a tartalomra

Holdfogyatkozás lesz a jövő héten

Létrehozva
Teljes holdfogyatkozás kezdődik hétfőn hajnalban, amely Magyarországról is megfigyelhető lesz napkelte előtt, részleges holdfogyatkozásként a látóhatáron.

Május 16-án, egy viszonylag hosszú teljes holdfogyatkozás várható. A jelenség magyarázata, hogy egy-két évente pontosan egy egyenesbe esik a Nap, a Föld és a Hold, és a Föld hatalmas árnyékkúpja kitakarja a napfényt. A teljes holdfogyatkozáskor a holdkorong nem sötétül el teljesen, hanem narancs-vörös színű lesz a földi légkörön szóródó fény hatása miatt.

Míg a teljes fogyatkozást Amerikából jól észlelhetik majd, Magyarországról csak a jelenség eleje, a részleges fogyatkozás figyelhető meg.

A folyamat Magyarországon hajnalban 4 óra 27 perckor kezdődik, a Hold ekkor már csak alig 6 fokkal lesz a délnyugati látóhatár fölött. A holdfogyatkozás megfigyeléséhez emiatt teljesen szabad délnyugati látóhatár szükséges.

Binokulárban és kis távcsőben megkapó látványt nyújt majd a fogyatkozó holdsarló, ahogy a horizont tereptárgyai fölött lebeg.

A holdnyugta időpontjában egy szabálytalan, torzított, 42 százalékos sarló látható majd, amely a fénytörés miatt még aszimmetrikus szárakkal is rendelkezik. Emellett, mivel a Hold másfél nap múlva lesz földközelben, átmérője a szokásosnál is nagyobb lesz.

Az esemény 7 óra 55 perckor ér véget, azonban a Hold hazánkban 5 óra 7 perckor lenyugszik.

Ez is érdekelhet

Látványetetési nap a Miskolci Állatkertben
KörnyezetMiskolc
Szombaton a ragadozóké volt a főszerep a Miskolci Állatkertben, ahol egész nap látványetetésekkel és ismeretterjesztő programokkal készültek a látogatók számára.
Amikor az erdő élménnyé válik - mozgalmas év a Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskolában
KörnyezetBorsod-Abaúj-Zemplén
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskola 2025-ben is várta a természet iránt érdeklődő csoportokat és látogatókat. Változatos programokkal, rendezvényekkel és foglalkozásokkal telt meg az erdő, amely nemcsak tanulási helyszínként, hanem közösségi térként is fontos szerepet töltött be.
Hogyan védekezzünk a hideg ellen? – avagy útmutató a mínuszokhoz, fázós lelkeknek
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Amikor a hőmérő higanyszála olyan mélységekbe zuhan, ahová csak a sarkkutatók és az elveszett zoknik merészkednek, ideje komolyan venni a hideg elleni védekezést. A tél ugyanis nem kérdez, nem alkudozik: egész egyszerűen ránktört.