Ugrás a tartalomra

Miskolc zöld kincsei: A város talán legidősebb fája mintegy 250 éves lehet

Létrehozva
Bulgárföldön, a Stadion utca Bertalan utca felé eső végénél, az óvoda mögött található a potenciális rekorder fekete nyárfa. A több mint 10 méter törzskerületű, közel 31 méter magas matuzsálem egy igazi csoda, ami hatalmas méretei ellenére rejtve marad sok miskolci előtt. Pedig mennyiünket láthatta már és ha minden jól megy, fogja is még.

Még 2009-ben, a Zöld Akció Egyesület munkájának köszönhetően megjelent a Miskolc város helyi jelentőségű védett és védendő természeti értékei című kiadvány, ami a megyeszékhely néhány természeti csodáját listázza. Igyekszünk ezek közül minél többet bemutatni, hogy aki kedvet érez rá, megismerhesse, esetleg meglátogathassa őket, mielőtt még késő lenne. Mindehhez Czifrusz Natália városi főkertészt hívtuk segítségül.

Kép
Fotók: Horváth Csongor

Sorozatunk első részében a bulgárföldi fekete nyárfával foglalkozunk, aminek eredetéről az említett kiadvány szerzői azt írták 13 évvel ezelőtt, hogy „az Erenyő-patak hajdani puhafaligetének hagyatéka”, amely 2003-ban vált védetté.

Czifrusz Natália annyit fűzött hozzá, hogy a feltételezések szerint a terület egykor nyárfákból álló ártér volt – utolsó álló tanúja a matuzsálem. Pontos, történelmi adatok híján szakértői becsléseket tudunk csak a fával kapcsolatban megállapítani. A kora – a közel 250 év – is ilyen.

Kép
Czifrusz Natália városi főkertész

Az viszont bizonyos, szerencsés körülmények esetén több száz évig is elélnek. A mi bulgárföldi példányunk valószínűleg már elérte a maximális magasságát (~31 méter), míg törzse (~10 méter) alakulhat, növekedhet még.

Érdekességként megjegyzi a főkertész, hogy már csak azért is kuriózum a miskolci matuzsálem, mert a fekete nyárfa eltűnőben van. 2006-ban például azért lett az év fája a faj, hogy felhívják erre a figyelmet.

Kép
Egy korábbi, még purhabos odúkezelés nyomai

„Történtek már rajta korábban beavatkozások, mint gallyazás és odúkezelés, de látszik, hogy maga a fa is gyógyul” – tért át a szakember a mostani állapotra. Azt is hozzáfűzte, hogy látszik, a száradó ágvégeket vissza lehet vágni életerős hajtásokig. Összességében nincsen rossz állapotban, úgy tűnik, az se zavarja különösebben, hogy az ÉMÁSZ egyik központja működik mellette.

„Az élőhelyét kell védeni és biztosítani, hogy ne építsék körül, ne burkolják le a környezetét. Ez volt a védetté nyilvánítás fő célja is” – zárta azzal Czifrusz Natália, mit lehet tenni annak érdekében, hogy még sokáig csodálhassuk a matuzsálemet.

Kép
Utat tör magának az új

Mindennek egyébként lelkes civilek is eleget tesznek, 2020 júniusában például a Zöld Kapcsolat Egyesület szervezett akciót a fa környezetének rendbe tételére.

Ez is érdekelhet

 Gróf Serényi Béla kőrisfája
Gróf Serényi Béla kőrisfája az Év Fája címért szállt harcba
KörnyezetBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőBulvár
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben Gróf Serényi Béla kőrisfája. A putnoki, közel százötven éves fára június 30-ig lehet szavazni.
Év Fája verseny öreg bükkfa
A Bükk 250 éves bükkfája az Év Fája címért versenyez
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben a Bükki Nemzeti Park 250 éves bükkfája. A Szarvas-kúti rét ikonikus fájára június 30-ig lehet szavazni.
125 éve nem volt ilyen rossz a helyzet
KörnyezetMiskolcBelföldGazdaságBorsod-Abaúj-Zemplén
Több mint száz éve nem hullott ilyen kevés csapadék Magyarországon. Az úgynevezett májusi „zöldár” is elmaradt, ami tovább nehezíti a gazdák helyzetét.
Hosszabb fű, zöldebb város: így működik a Vágatlan május Miskolcon
KörnyezetMiskolc
Tóth-Szántai József polgármester kérésére Miskolc városa és a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. csatlakozott idén a Vágatlan május mozgalomhoz, amelyet az Élő Környezetért Felelős Minisztérium vezetője, Gajdos László hirdetett meg országosan.