Ugrás a tartalomra

A Sajó-völgy adottságai befolyásolják Miskolc levegőminőségét

Létrehozva
Ugyanis a levegő nagyon könnyen megáll a területen – leginkább télen. Ilyenkor nehéz légszennyezettség szempontjából frekventált pontokat kiemelni a városban, hiszen általánosan „beteríti” Miskolcot a szmog. Ezzel szemben nyáron jellemzően jó minőségű a levegő. Egyéves a levegőminőséget figyelő PM Monitoring rendszer, a tapasztalatokat összegeztük.

Tavaly a HungAIRy LIFE projekt részeként állt fel a PM Monitoring rendszer a Miskolci Egyetem és a város önkormányzatának közreműködésében, a Herman Ottó Intézet koordinálásában.

Bár tudományos szempontból még több időre – és mérési adatra – van szükség ahhoz, hogy messzemenő következtetéseket lehessen levonni, azért az egy év távlatában is születtek már érdekes tapasztalatok.

A projekt részeként idén júniusig 60 kisköltségű mérőeszközt helyeztek ki a város különböző pontjain, amelyek azt mérik, hogy mennyi részecske, azaz szállópor van a levegőben – tehát milyen mértékű a levegőszennyezettség.

Kép
Fotó: HungAIRy projekt

Elméleti szinten ez azért hasznos, mert a 60 helyszín adatait vizsgálva kiderülhet, hogy egy adott ponton mi okoz esetlegesen megnövekedett adatokat, ezek ismeretében pedig akár tehetünk is ellene.

Az eltelt időszak tapasztalatait Dobó Zsolt, a Miskolci Egyetem Energia- és Minőségügyi Intézetének tudományos főmunkatársa, a PM Monitoring rendszerért felelős projekt menedzsere osztotta meg. Elmondta, a mérési pontok meghatározásakor igyekeztek Miskolc egészét lefedni – a mérési helyszínek tartalmazzák az alaphálózatot, a városrészeket, a perifériát és a referencia pontokat.

Jelenleg, így szeptember elején a https://miskolc.pmmonitoring.hu/ oldalon található térképre ránézve mindenhol tiszta levegőt látunk, a szennyezettségi szintet egyébként kis ikonok jelzik. „Nem fedeztünk fel különösebb hotspotokat a térképen. Az látszik, hogy nyáron jó a levegő minősége, és ahogy bejön a hideg idő, az emberek pedig elkezdenek fűteni, Miskolc térképén ezek a szenzorok elkezdenek romló adatokat közvetíteni” – jellemezte az általános tapasztalatokat Dobó Zsolt.

Kép
Így változik a levegőminőség a városban. | Kép: Dobó Zsolt

Ezt követően nagyon gyorsan romlik a levegő minősége Miskolcon „az egész térkép vörösbe borul” október végétől kezdődően. A legdrasztikusabb időszak a november – folytatta a projektvezető.

Olyan egyedi esetek előfordulnak, hogy valamelyik mérőpont közelében egy levegőszennyező tevékenység történik, és ennek a haladási iránya jól nyomon követhető a térképen egészen addig, míg elhagyja Miskolcot. De megfigyelhető volt már az is, hogy Miskolc különböző részein milyen különbségek tapasztalhatók a levegőminőségben.

„Télen leginkább a szmog miatt rossz a levegő minősége. A Sajó-völgye – ahol Miskolc is elhelyezkedik – olyan domborzati jellemzőkkel rendelkezik, amelyek között a szmog könnyen megülepszik. Ez egy adottság” – ismertette a körülményeket Dobó Zsolt.

Kép
Mérőeszköz a népkerti buszmegállóban. | Fotó: Juhász Ákos

Ez azt jelenti, hogy ha nincsen légmozgás, akkor bárhol is keletkezik a szennyeződés, az elterjed a völgyben, a város felett és sajnos meg is áll ott. Csupán árnyalatnyi különbségek fedezhetőek fel a város eltérő részei között.

Hogy mindezek a tapasztalatok mire lehetnek jók? A biztos válaszhoz még több mérés és idő szükséges, de annyit elmondott a projektmenedzser, hogy az „adatok nem hivatalosak”, azokat nem szabad döntések alapjául venni, legfeljebb érdemes figyelembe venni őket.

Az alacsony költségű szenzoroknak is meg vannak a maguk korlátai, de a tudományos csapat folyamatosan gondolkodik a fejlesztésükön, illetve dolgoznak a karbantartásukon, hogy minél több helyes adatot szolgáltasson a rendszer.

A valós idejű eredmények megtekinthetőek a https://miskolc.pmmonitoring.hu/ weboldalon, ahol további információk is elérhetőek a projekttel kapcsolatban.

Ez is érdekelhet

A Bükkben vezet túrát az erdők szerelmese a kéktúrázás napján
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségSzabadidő
Közeledik a kéktúrázás napja, október 11-én, szombaton ismét több ezren húznak túracipőt, és kelnek útra országszerte, a Bükkben is. Petrovics Edina gyalogos túravezetővel beszélgettünk a programról és a túrázás szeretetéről.
A többség nem kér az e-autózásból
KörnyezetBelföld
Legfőképpen az ár és a hatótáv tartja vissza a villanyautók vásárlóit, derül ki egy felmérésből.
Félelmetes fényshow Borsod egén – most mindenki erről beszél
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Égi tünemény tűnt fel szerda este Borsod egén is. Perkupától Felsőzsolcáig, de még a Nyírségben és Hajdú-Bihar vármegyében is erről a jelenségről készített mindenki felvételeket.
Ho-ho-hó, teljesen eltűnt egy horgásztó
KörnyezetBelföld
Ez már nem csak a horgászok problémája.