Szeptember 16. és 22. között zajlik az Európai Mobilitási Hét, amelynek célja a környezetbarát és fenntartható városi közlekedés népszerűsítése. A kampánynak Miskolc is régóta résztvevője. Szeptember 22-én, az autómentes napon reggel rajtol az eljutási verseny, illetve ezen a csütörtökön forgalmi engedéllyel díjmentesen lehet utazni - írja közleményében a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. (MVK).
Felső-Majláthról reggel 07:09-kor indul az eljutási verseny, ahol villamos, autóbusz, autó, kerékpáros és futó méri össze a gyorsaságát, ki mennyi idő alatt jut el a Városház térre. Az eljutási versenyen bárki indulhat, aki az elektromos autóbusszal szeretne versenyezni, az díjmentesen teheti ezt meg. A rendezvényen résztvevő elektromos autóbusz „Eljutási verseny 2022.” felirattal indul majd Felső-Majláthon az 1-es, 54-es autóbuszok megállóhelyéről és a Felső-Majláth és az Aba utca között az 1-es autóbusz megállóhelyein, a Nagyváthy u. – Szent István utca kereszteződésében (a volt 38-as autóbuszvonal) ideiglenes megállóhelyen, illetve a Városház tér villamosmegállóban vehető igénybe.
Ahogyan máskor, az MVK az idei autómentes napon is ingyenes utaszást biztosít az érvényes forgalmi engedéllyel rendelkezők és családtagjaik számára minden busz- és villamosjáratán. A közlekedési cég ezzel is támogatja az Európai Mobilitási Hét autómentes napját. Egy utazás során egyszerre legfeljebb 2 felnőtt és 2 gyermek veheti igénybe a kedvezményt.
Mobilitási hét: eljutási verseny, díjmentes utazás forgalmival
Ez is érdekelhet
Látványetetési nap a Miskolci Állatkertben
Szombaton a ragadozóké volt a főszerep a Miskolci Állatkertben, ahol egész nap látványetetésekkel és ismeretterjesztő programokkal készültek a látogatók számára.
Amikor az erdő élménnyé válik - mozgalmas év a Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskolában
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskola 2025-ben is várta a természet iránt érdeklődő csoportokat és látogatókat. Változatos programokkal, rendezvényekkel és foglalkozásokkal telt meg az erdő, amely nemcsak tanulási helyszínként, hanem közösségi térként is fontos szerepet töltött be.
Kellemes borzongást: -30 Celsius-fok alá esett a hőmérséklet a Bükkben
Ez még nem rekord, volt már hidegebb is.
Hogyan védekezzünk a hideg ellen? – avagy útmutató a mínuszokhoz, fázós lelkeknek
Amikor a hőmérő higanyszála olyan mélységekbe zuhan, ahová csak a sarkkutatók és az elveszett zoknik merészkednek, ideje komolyan venni a hideg elleni védekezést. A tél ugyanis nem kérdez, nem alkudozik: egész egyszerűen ránktört.