Ugrás a tartalomra

Az avasi Európa ligetben is új fákat ültettek

Létrehozva
Ezúttal öt magas kőrist ültettek el a Városgazda Kft. munkatársai és a segítő óvodások. Kedden folytatódott a pedagógiai foglalkozással egybekötött faültetési akció, amely során összesen hetven új csemete kerül a városba.

Az Avas városrész kettes ütemében található Európa ligetben újabb csemetéket ültettek el kedden. Szarka Dénes, a terület önkormányzati képviselője elmondta, hogy a városrész sűrűn lakott, számos társasházzal. „Ezért mindig is célunk volt, hogy picit zöldebbé tegyük a környezetünket” – fűzte hozzá, majd arra is kitért, hogy a Városgazda Nonprofit Kft. munkatársai az ültetés mellett az utógondozást is magukra vállalták.

Kép
Fotók: Horváth Csongor

Mint korábban Czifrusz Natália városi főkertésztől megtudtuk, a MOL Alapítvány VárosFa programjának részeként került Miskolcra a 70 csemete. Egy előre meghatározott fajlistáról választhatták ki, hogy milyen típusokat szeretnének elültetni. A körülmények figyelembevételével döntöttek azok mellett, amelyeket tíz helyszínen ültetnek el – olyanokat igényeltek a szakemberek, amelyek jól tűrik a városi körülményeket.

Kép

Az akció egy kis pedagógiai jelleget is kapott, ugyanis a környék egyik óvodájából gyermekek csatlakoztak. „Megkerestük az ültetési helyszínekhez közel eső oktatási intézményeket, és felajánlottuk, hogy amennyiben van kedvük, nézzék meg, hogyan helyezzük el a facsemetéket, illetve a környezeti érzékenyítés jegyében egy kicsit beszélgetünk is a gyerekekkel” – zárta a városi főkertész.

Ez is érdekelhet

Látványetetési nap a Miskolci Állatkertben
KörnyezetMiskolc
Szombaton a ragadozóké volt a főszerep a Miskolci Állatkertben, ahol egész nap látványetetésekkel és ismeretterjesztő programokkal készültek a látogatók számára.
Amikor az erdő élménnyé válik - mozgalmas év a Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskolában
KörnyezetBorsod-Abaúj-Zemplén
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskola 2025-ben is várta a természet iránt érdeklődő csoportokat és látogatókat. Változatos programokkal, rendezvényekkel és foglalkozásokkal telt meg az erdő, amely nemcsak tanulási helyszínként, hanem közösségi térként is fontos szerepet töltött be.
Hogyan védekezzünk a hideg ellen? – avagy útmutató a mínuszokhoz, fázós lelkeknek
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Amikor a hőmérő higanyszála olyan mélységekbe zuhan, ahová csak a sarkkutatók és az elveszett zoknik merészkednek, ideje komolyan venni a hideg elleni védekezést. A tél ugyanis nem kérdez, nem alkudozik: egész egyszerűen ránktört.