Ugrás a tartalomra

A hét végéig tart az állatvédelmi témahét

Létrehozva
Az országos programhoz a miskolci állatkert is csatlakozott.
Kép
Fotók: Mag Dóra

Hétfőn kezdődött az Állatvédelmi Témahét. Az országos program célja, a gyerekek szemléletformálása, és az állatvédelem fontossága. Az akcióhoz a Miskolci Állatkert egy egész hetes programmal csatlakozott – mondta el a Miskolc Televízió Híradójának Drapcsikné Farkas Zsuzsanna, az állatkert zoopedagógusa. 

Kép


- Mi azzal csatlakoztunk, hogy a hozzánk előre bejelentkező csoportok díjmentesen részt vehetnek egy állatvédelmi témával kapcsolatos csoportos foglalkozáson, itt különböző témákat érintünk, állatvédelem, környezetvédelem, védőszervezetekről, és az állatjólétről beszélünk – mondta.

Kép


A téma héttel kapcsolatos programok hamar beteltek a Miskolci Állatkertben. Egész héten, minden nap érkeznek általános iskolás osztályok. 

Ez is érdekelhet

Látványetetési nap a Miskolci Állatkertben
KörnyezetMiskolc
Szombaton a ragadozóké volt a főszerep a Miskolci Állatkertben, ahol egész nap látványetetésekkel és ismeretterjesztő programokkal készültek a látogatók számára.
Amikor az erdő élménnyé válik - mozgalmas év a Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskolában
KörnyezetBorsod-Abaúj-Zemplén
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskola 2025-ben is várta a természet iránt érdeklődő csoportokat és látogatókat. Változatos programokkal, rendezvényekkel és foglalkozásokkal telt meg az erdő, amely nemcsak tanulási helyszínként, hanem közösségi térként is fontos szerepet töltött be.
Hogyan védekezzünk a hideg ellen? – avagy útmutató a mínuszokhoz, fázós lelkeknek
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Amikor a hőmérő higanyszála olyan mélységekbe zuhan, ahová csak a sarkkutatók és az elveszett zoknik merészkednek, ideje komolyan venni a hideg elleni védekezést. A tél ugyanis nem kérdez, nem alkudozik: egész egyszerűen ránktört.