Ugrás a tartalomra

Soha nem ér véget a kátyúzás

Létrehozva
Kész, vége, ennyi. Ettől egyszerűbben már nem lehet bemutatni, hogyan alakulnak ki a kátyúk - írja a Magyar Közút levelében, amelyben közzé is teszi rövid oktatófilmjének linkjét.
Kép
Fotó: minap.hu

A múlt hét rendkívül változékony, szeszélyes és csapadékos időjárásának köszönhetően időszakosan újabb burkolathibák keletkeztek az országos közúthálózaton is. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. az elmúlt napokban a hóeltakarításra és a síkosságmentesítésre koncentrált, de most a kátyúk javítása veszi át a főszerepet. 

A vállalat beruházásában tavaly mintegy 960 kilométernyi út teljes körűen megújult, míg saját kivitelezésben, a Magyar Falu Program támogatásának köszönhetően, közel 800 kilométernyi mellékút felújítását végezte el. Ezen felül tavaly 11 ezer tonna hideg- és 82 ezer tonna melegaszfaltot dolgozott be a kátyúk megszüntetése során.

Kép

A társaság az utakon végzett munkája mellett folyamatosan nagy figyelmet fordít arra, hogy az autósokat leginkább érintő és érdeklő témákat rendhagyó módon dolgozza fel. Az év elején, amikor a legtöbb burkolathiba keletkezik az időjárás miatt, akkor a sajtóban és a közösségi oldalakon is az egyik legfelkapottabb téma az utak állapota és a kátyúhelyzet. A Magyar Közút ezért a legnépszerűbb közösségi oldalára készített egy rövid, velős, egyben közérthető videót arról, hogyan alakulnak ki télen a kátyúk és azokat hogyan tudják javítani ilyen időjárási körülmények között. 

Ettől egyszerűbben és közérthetőbben már nem lehet körbejárni ezt a témát, így a TikTok videót minden közlekedő figyelmébe ajánlja a közútkezelő. 
A kátyúképződésről és a téli ideiglenes javításokról készült videó elérhető a Magyar Közút hivatalos TikTok oldalán: https://vm.tiktok.com/ZMYRrUHey/.

Ez is érdekelhet

 Gróf Serényi Béla kőrisfája
Gróf Serényi Béla kőrisfája az Év Fája címért szállt harcba
KörnyezetBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőBulvár
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben Gróf Serényi Béla kőrisfája. A putnoki, közel százötven éves fára június 30-ig lehet szavazni.
Év Fája verseny öreg bükkfa
A Bükk 250 éves bükkfája az Év Fája címért versenyez
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben a Bükki Nemzeti Park 250 éves bükkfája. A Szarvas-kúti rét ikonikus fájára június 30-ig lehet szavazni.
125 éve nem volt ilyen rossz a helyzet
KörnyezetMiskolcBelföldGazdaságBorsod-Abaúj-Zemplén
Több mint száz éve nem hullott ilyen kevés csapadék Magyarországon. Az úgynevezett májusi „zöldár” is elmaradt, ami tovább nehezíti a gazdák helyzetét.
Hosszabb fű, zöldebb város: így működik a Vágatlan május Miskolcon
KörnyezetMiskolc
Tóth-Szántai József polgármester kérésére Miskolc városa és a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. csatlakozott idén a Vágatlan május mozgalomhoz, amelyet az Élő Környezetért Felelős Minisztérium vezetője, Gajdos László hirdetett meg országosan.