Ugrás a tartalomra

Összeszedik a szemetet a Nagyavason

Létrehozva
Szemétszedési kampányt rendez jövő hét szombaton a Magyarországi Tisztasági Nagykövet Egyesület a Nagyavas-felső során található Móra Ferenc kilátó környékén.
Kép
Szemétszedés az Avason tavaly októberben. | Fotó: Horváth Csongor

A szervező egyesület tájékoztatása szerint 9 órakor a Csáti és a Györi sor találkozásánál lévő Bortanyánál tartják a gyülekezőt.

Felhívják ugyanakkor arra is a figyelmet, hogy az esemény időpontja az időjárás függvényében változhat.

A hulladékgyűjtő túrára azokat várják, akik kétkezi munkával segíteni szeretnének a terület rendbetételében. Lehetőség szerint a jelentkezők kesztyűt és zsákokat vigyenek magukkal.

A rendezvénysorozathoz a miskolci önkormányzat anyagilag is hozzájárult.

Jelentkezni IDE kattintva lehet.

Ez is érdekelhet

Látványetetési nap a Miskolci Állatkertben
KörnyezetMiskolc
Szombaton a ragadozóké volt a főszerep a Miskolci Állatkertben, ahol egész nap látványetetésekkel és ismeretterjesztő programokkal készültek a látogatók számára.
Amikor az erdő élménnyé válik - mozgalmas év a Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskolában
KörnyezetBorsod-Abaúj-Zemplén
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskola 2025-ben is várta a természet iránt érdeklődő csoportokat és látogatókat. Változatos programokkal, rendezvényekkel és foglalkozásokkal telt meg az erdő, amely nemcsak tanulási helyszínként, hanem közösségi térként is fontos szerepet töltött be.
Hogyan védekezzünk a hideg ellen? – avagy útmutató a mínuszokhoz, fázós lelkeknek
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Amikor a hőmérő higanyszála olyan mélységekbe zuhan, ahová csak a sarkkutatók és az elveszett zoknik merészkednek, ideje komolyan venni a hideg elleni védekezést. A tél ugyanis nem kérdez, nem alkudozik: egész egyszerűen ránktört.