Ugrás a tartalomra

Újabb népszavazási kérdést adott be az LMP az akkumulátorgyárak ellen

Létrehozva
Újabb országos népszavazási kezdeményezést adott be az LMP a Nemzeti Választási Bizottsághoz (NVB), hogy megakadályozza további akkumulátorgyárak építését Magyarországon - közölte Szendefy Mária, az ellenzéki párt országos elnökségének tagja április 13-án.

 

Kép
Fotó: Pixabay

Az MTI tájékoztatása szerint, az ellenzéki párt politikusa az NVB budapesti épülete előtt tartott, online is közvetített sajtótájékoztatóján a kezdeményezést azzal indokolta: Magyarországon már jelenleg is működik két akkumulátorgyár - Gödön és Komáromban - illetve gőzerővel épül a harmadik Iváncsán, ezek kapacitása pedig a következő évtizedekben is bőven fedezi a megújuló energiára való átálláshoz szükséges magyar igényeket.

Hangsúlyozta azt is: ezek a gyárak veszélyesek, szennyezőek, "iszonyatos a víz- és energiaigényük" és zavarják a környéken lakókat. "Ilyet épeszű ember a saját lakókörnyezetében nem szeretne, de igazából még az országban sem nagyon" - tette hozzá.

Az LMP ezért a meglévő gyárakra a környezetvédelmi és munkavédelmi szabályok szigorítását, a büntetési tételeknek a megemelését, a szabályok szigorúbb betartatását szorgalmazza, az új gyárakra pedig építési moratóriumot rendelne el - jelentette ki. Az LMP által beadott kezdeményezésben azt kérdezik: "Egyetért-e Ön azzal, hogy Magyarországon ne lehessen olyan újabb, akkumulátor gyártására szolgáló ipari létesítmény üzembe helyezését engedélyezni, amelynek az üzembe helyezésével az ország területén az éves összesített gyártási kapacitás meghaladja a 2023. december 31-én működő létesítmények összteljesítményét."

Az LMP már korábban is adott be országos népszavazási kezdeményezést az akkumulátorgyárak ügyében, arról, hogy ilyen gyárat csak a helyiek jóváhagyása után lehessen létesíteni egy-egy településen, azonban ezt a kérdést az NVB márciusban elutasította. Az LMP fellebbezett a döntéssel szemben, írja az MTI.

Ez is érdekelhet

Fagy veszélyezteti a gyümölcsfákat
KörnyezetBelföld
Az őszi vetések többnyire optimálisan fejlődhetnek a megázott talajban, de a szokásosnál korábban virágzó gyümölcsfákat a fagy veszélyezteti – írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
Szeleta látogatóközpont
Újdonság a Manó Tanösvényen
KörnyezetMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőTudomány
Nyomozós játék, megújult tanösvényi feladatok és kézműves foglalkozás is várja a családokat a húsvéti hosszú hétvégén a Szeleta Parkban. Az április 3–6. közötti programok kifejezetten a gyerekeknek szólnak.
Elindult a tavaszi nagytakarítás Miskolcon
Környezet
Hétfő reggel több helyszínen is megkezdődött a tavaszi nagytakarítás Miskolcon. A munkálatok a Peja Győző emlékparkban és a Deák téren startoltak.
Cincér tanösvényt ajánlja a Bükki Nemzeti Park
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Harkály Ház és Sástó közötti Cincér tanösvény bejárására hívja a kirándulókat a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága. A mintegy három és fél kilométeres útvonal könnyen teljesíthető, mégis számos természeti érdekességet mutat be.