Ugrás a tartalomra

Szerdán 16 óra 57 perckor lesz a nyári napforduló

Létrehozva
Szerdán kezdődik a csillagászati nyár, a napforduló 16 óra 57 perckor lesz - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat a honlapján szerdán.

Hozzátették: ekkor "fordul" meg a Nap, amely a téli napforduló óta folyamatosan haladt észak felé, útja a Ráktérítőig tartott, ahol csütörtökön delel. Innentől viszont ellentétes irányt vesz, elindul a Baktérítő felé, ahová féléves vándorlás után télen érkezik majd meg.

A nyári napforduló alkalmával a Föld forgástengelye a legkisebb szögben hajlik el a Nap sugaraitól, így az évben ezen a napon a leghosszabb a nappal, és legrövidebb az éjszaka. Bolygónk ebben az időszakban van legtávolabb csillagunktól, míg a téli hónapokban a legközelebb. A különbség nagyjából 5 millió kilométer - ismertették.

Emlékeztettek, hogy a nyári napforduló összeforr Szent Iván napjával, illetve éjjelével, azonban az évek során június 24-e helyett már június 20-án vagy 21-én következik be a legrövidebb éjszaka. Ennek oka a Föld forgástengelyének térbeli elmozdulása, amelynek következtében évente 24 percet tolódik a napállás maximumának időpontja.

Ez is érdekelhet

Látványetetési nap a Miskolci Állatkertben
KörnyezetMiskolc
Szombaton a ragadozóké volt a főszerep a Miskolci Állatkertben, ahol egész nap látványetetésekkel és ismeretterjesztő programokkal készültek a látogatók számára.
Amikor az erdő élménnyé válik - mozgalmas év a Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskolában
KörnyezetBorsod-Abaúj-Zemplén
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskola 2025-ben is várta a természet iránt érdeklődő csoportokat és látogatókat. Változatos programokkal, rendezvényekkel és foglalkozásokkal telt meg az erdő, amely nemcsak tanulási helyszínként, hanem közösségi térként is fontos szerepet töltött be.
Hogyan védekezzünk a hideg ellen? – avagy útmutató a mínuszokhoz, fázós lelkeknek
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Amikor a hőmérő higanyszála olyan mélységekbe zuhan, ahová csak a sarkkutatók és az elveszett zoknik merészkednek, ideje komolyan venni a hideg elleni védekezést. A tél ugyanis nem kérdez, nem alkudozik: egész egyszerűen ránktört.