Ugrás a tartalomra

Nevezési rekord a jubileumi Virágos Magyarország versenyen

Létrehozva
Idén már csaknem négyszáz település méretteti meg magát ötszáznegyvenkilenc pályázattal a Virágos Magyarország versenyen. Miskolc két nevezést is benyújtott. Eredmény ősszel várható.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

Minden korábbinál nagyobb számú nevezéssel ünnepli 30. születésnapját a Virágos Magyarország verseny – tájékoztatták szerkesztőségünket az esemény szervezői. Az ország legrégebbi és legnépszerűbb környezetszépítő versenyén évről évre egyre több települési önkormányzat vesz részt. Idén már 383 település összesen 549 pályázattal nevezett, közülük több mint 40 a határon túli magyar közösség.

A közlemény szerint a települések öt főkategóriában (1000 fő alatti és feletti falvak, 30.000 fő alatti és feletti városok, valamint budapesti kerületek) nevezhettek, és különböző tematikus díjakra is benyújthatták pályázataikat. Az utóbbiak között évek óta a „Legvirágosabb főtér” a legnépszerűbb, és ősszel az is kiderül, hogy mely közösség büszkélkedhet a legszebb fasorral vagy a legszebb óvodakerttel. 

Kép
Fotó: MIÓVI Brunszvik Teréz Sport Tagóvoda (Facebook)

Miskolc önkormányzata két tematikus pályázatot is benyújtott. Benevezte egyfelől a teljes várost, másfelől pedig a MIÓVI Brunszvik Teréz Sport Tagóvodáját az év óvodakertje kategóriában – tudtuk meg Czifrusz Natáliától, Miskolc főkertészétől.
Idén először „Az év zöld innovációja” díjat is odaítélik, az Építési és Közlekedési Minisztérium támogatásával a különböző helyi versenyeket és virágosítási kezdeményezéseket pedig a „Virágzó közösség” díjjal jutalmazzák. Idén először el lehet nyerni a jubileumi verseny új, turisztikai kategóriáját, a legjobb „Virágos városi és faluséta” címet is – olvasható a közleményben. 

A Virágos Magyarország eredményhirdetését ősszel, ünnepélyes díjátadón tartják meg Budapesten, ahol egy jubileumi díjat is kiosztanak. A fődíjakon kívül többek között kertészeti utalványok, növénydíjak, szakmai konzultációs lehetőségek is gazdára találnak. A szervezőbizottsági tagok egyéb díjai is kiosztásra kerülnek, a Magyar Kertörökség Alapítvány például nagy értékű növényadománnyal járul hozzá a környezetszépítő verseny 30. születésnapjának még emlékezetesebbé tételéhez – írják a szervezők.

Kép
Fotó: MIÓVI Brunszvik Teréz Sport Tagóvoda (Facebook)

A nevezések elbírása során a szervezőbizottság nagy hangsúlyt fektet a települések által elért eredmények helyszíni megismerésére, illetve a szakmai eszmecserére és tanácsadásra. A már jó ütemben haladó értékelésekben közel 180 kertész-, tájépítész- és településtervező mérnök, turisztikai szakember vesz részt.

A jubileum alkalmából a Magyar Turisztikai Ügynökség, a Magyar Díszfaiskolások Egyesülete, az Építési és Közlekedési Minisztérium és az Oázis Kertészetek támogatásának köszönhetően minden pályázó település egy-egy emléktáblával és facsemetével is gazdagabb lesz, amelyeket előzetes egyeztetés után ősszel vehetnek át.
 

Ez is érdekelhet

Látványetetési nap a Miskolci Állatkertben
KörnyezetMiskolc
Szombaton a ragadozóké volt a főszerep a Miskolci Állatkertben, ahol egész nap látványetetésekkel és ismeretterjesztő programokkal készültek a látogatók számára.
Amikor az erdő élménnyé válik - mozgalmas év a Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskolában
KörnyezetBorsod-Abaúj-Zemplén
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskola 2025-ben is várta a természet iránt érdeklődő csoportokat és látogatókat. Változatos programokkal, rendezvényekkel és foglalkozásokkal telt meg az erdő, amely nemcsak tanulási helyszínként, hanem közösségi térként is fontos szerepet töltött be.
Hogyan védekezzünk a hideg ellen? – avagy útmutató a mínuszokhoz, fázós lelkeknek
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Amikor a hőmérő higanyszála olyan mélységekbe zuhan, ahová csak a sarkkutatók és az elveszett zoknik merészkednek, ideje komolyan venni a hideg elleni védekezést. A tél ugyanis nem kérdez, nem alkudozik: egész egyszerűen ránktört.