Ugrás a tartalomra

Katasztrófavédelem: hat vármegyében irtják a szúnyogokat a héten

Létrehozva
A héten hat vármegyében, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében lesz szúnyoggyérítés 41 ezer hektáron - tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn az MTI-t.
Kép
Fotó: MTI Vajda János

Összesen 176 településen lehet majd találkozni a földi permetezést végző járművekkel a késő esti, éjszakai órákban - tartalmazza a közlemény. Emlékeztettek: tavasz végén, nyár elején az ország nagy részén alakult ki komoly szúnyogártalom, amit a folyók kisebb áradása és a csapadékos időjárás okozott. Ezért a katasztrófavédelem által koordinált szúnyoglárvák elleni biológiai védekezés áprilistól folyamatos volt, majd májusban megkezdődött a kifejlett szúnyogok gyérítése is.

A tájékoztatás szerint a nagy kiterjedésű ideiglenes tenyészőhelyek többsége mostanra kiszáradt, így csökken a vérszívók utánpótlása. Ugyanakkor lokálisan akadnak még olyan ideiglenes állóvizek, amelyekben szúnyogok fejlődnek, illetve az állandó vizekben is fejlődnek lárvák, ezért továbbra is szükség van gyérítésre, de kisebb területen.

A katasztrófavédelem honlapján megtalálható a részletes településlista a tervezett gyérítési dátumokkal. A központi szúnyoggyérítés mellett minden önkormányzatnak lehetősége van saját költségvetése terhére szúnyoggyérítést végeztetni a településen - olvasható a közleményben. (MTI)

Ez is érdekelhet

Így védekezhetünk a levéltetvek ellen
Környezet
Van, ahol már megjelentek a kártevők.
 Gróf Serényi Béla kőrisfája
Gróf Serényi Béla kőrisfája az Év Fája címért szállt harcba
KörnyezetBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőBulvár
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben Gróf Serényi Béla kőrisfája. A putnoki, közel százötven éves fára június 30-ig lehet szavazni.
Év Fája verseny öreg bükkfa
A Bükk 250 éves bükkfája az Év Fája címért versenyez
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben a Bükki Nemzeti Park 250 éves bükkfája. A Szarvas-kúti rét ikonikus fájára június 30-ig lehet szavazni.
125 éve nem volt ilyen rossz a helyzet
KörnyezetMiskolcBelföldGazdaságBorsod-Abaúj-Zemplén
Több mint száz éve nem hullott ilyen kevés csapadék Magyarországon. Az úgynevezett májusi „zöldár” is elmaradt, ami tovább nehezíti a gazdák helyzetét.