Ugrás a tartalomra

Elvittek 660 tonnányit, de maradt még akkugyári hulladék az ikladi telepen

Létrehozva
Dobozokban és zsákokban van még valami egy romos raktárban azon az ikladi telepen, ahonnan több mint 663 tonna engedély nélkül tárolt akkumulátorgyártási hulladékot szállíttatott el a kormányhivatal.

Elvitték selejtes akkumulátorokkal teli hordókat, de továbbra is maradt akkumulátorgyártásból származó veszélyes anyag az ikladi ipartelepen, ahol illegálisan tárolták a hulladékot – írja az Átlátszó. Emlékeztetnek, a Pest Vármegyei Kormányhivatal eljárást is indított az ügyben, de augusztusi fényképek szerint, továbbra is tárolnak veszélyes anyagokat a telepen álló egyik, kissé romos épületben.

A portál szerint a lefényképezett dobozokon az olvasható, hogy „Ne nyúlj hozzá! Nem kiszállítható!”, egyéb felirataik pedig arra utalnak, hogy a Samsung SDI gödi gyárához, illetve a Mitsubishi Chemical Corporationhoz is közük lehet a veszélyes anyagoknak.

Az Átlátszó kérelmére kiadott kormányhivatali határozat szerint a helyszínen

több mint 663 tonna akkumulátorhulladékot találtak.

A lap egy ikladi képviselőre hivatkozva azt írja, hogy a környéken több hasonló raktár is lehet.

Borítókép forrása: Átlátszó

Ez is érdekelhet

Mohos-töbör
A fagyzónák bükki otthonában bőven fagypont alatti hőmérsékletet mértek
KörnyezetMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az eddig mért leghidegebb hőmérsékletet azonban még csak megközelítettük.
Így védekezhetünk a levéltetvek ellen
Környezet
Van, ahol már megjelentek a kártevők.
 Gróf Serényi Béla kőrisfája
Gróf Serényi Béla kőrisfája az Év Fája címért szállt harcba
KörnyezetBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőBulvár
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben Gróf Serényi Béla kőrisfája. A putnoki, közel százötven éves fára június 30-ig lehet szavazni.