Ugrás a tartalomra

„Kertész leszek, fát nevelek”

Létrehozva
Közel 500 emlékfa alkotta liget áll az Avas-tetőn.
Kép
Fotók: Juhász Ákos

A facsemetéket a 7. választókerület újszülöttei emlékére ültették, hogy együtt cserepesedjenek, nőjenek nagyra. A kezdeményezést tíz évvel ezelőtt Fodor Zoltán önkormányzati képviselő indította útjára Miskolcon, azóta évről évre annyi fát ültetnek el, ahány gyermek született a területen.

- 2021-ben 51 fát ültettünk el, tavaly pedig 43-at. A fák elültetésében idén is a gyermekek szülei, nagyszülei segédkeztek - mondta Fodor Zoltán. - Legutóbb, tavaly októberben a 10. Újszülöttek Parkját adtuk át. A munkában rendre segítségemre van a védőnői szolgálat: ők gyűjtik össze, hány újszülöttel gyarapodott a körzet. Én pedig megkeresem a szülőket, és írásos engedélyt kérek tőlük, hogy egy emlékfát ültessünk a gyermekük tiszteletére – meséli a képviselő, aki szerint a kezdeményezés nyomában nem csak a csemetefák, de az elégedettség is nőtt: nagyon megszerették a parkokat az itt élők.

Kép

- A szülőknek se költsége, se kötelessége nincs. A különböző fajtájú fákat kisorsoljuk, és ellátjuk a gyerekek nevével. Általában egy kisebb ünnepség övezi az eseményt. A miskolci Széchenyi István Általános és Alapfokú Művészeti Iskola diákjaiból álló Twist Olivér kórus annyi taggal lép fel, ahány gyermek született az adott évben a körzetben. A műsört közös nassolás követi: általában 160 szelet sütemény fogy el ilyenkor.

Amikor ott jártunk, éppen a fákat locsolták. A nyári melegben a legutóbb ültetett csemetéknek még szükségük van az öntözésre. Fodor Zoltán elmesélte, idén mindenképp átadják a 11. Újszülöttek Parkját – ennek a tervezett helyét is megmutatta –, és jövőre is folytatódik ez a kedves hagyomány.

- 2024. októberéig tart a mandátumom, ezt követően a választásokon dől majd el, hogy lesz-e tovább. Ha én maradok a képviselő, akkor biztosan lesz – vetítette elő terveit Fodor Zoltán.

Kép

A parkokba gyakran mennek ki a családok – ott jártunkkor épp egy nagymama vitte ki két unokáját, hogy együtt látogassák meg a gyerekek nevét hordozó emlékfákat,

Ez is érdekelhet

Így védekezhetünk a levéltetvek ellen
Környezet
Van, ahol már megjelentek a kártevők.
 Gróf Serényi Béla kőrisfája
Gróf Serényi Béla kőrisfája az Év Fája címért szállt harcba
KörnyezetBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőBulvár
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben Gróf Serényi Béla kőrisfája. A putnoki, közel százötven éves fára június 30-ig lehet szavazni.
Év Fája verseny öreg bükkfa
A Bükk 250 éves bükkfája az Év Fája címért versenyez
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben a Bükki Nemzeti Park 250 éves bükkfája. A Szarvas-kúti rét ikonikus fájára június 30-ig lehet szavazni.
125 éve nem volt ilyen rossz a helyzet
KörnyezetMiskolcBelföldGazdaságBorsod-Abaúj-Zemplén
Több mint száz éve nem hullott ilyen kevés csapadék Magyarországon. Az úgynevezett májusi „zöldár” is elmaradt, ami tovább nehezíti a gazdák helyzetét.