Ugrás a tartalomra

Megkapta a környezethasználati engedélyt az iváncsai akkugyár

Létrehozva
Hiába felejtették el korábban bejelenteni, hogy rákkeltő anyagokkal dolgoznak, zöld az út a beruházás előtt.
Kép
A dél-koreai tulajdonú SK Innovation épülő akkumulátorgyára a Fejér megyei Iváncsán. Forrás: Portfolio

Nyár elején az építkezésen még rákkeltő anyagok miatt vizsgálódtak, július végére megkapták az engedélyt, erről a Népszava számolt be először. Mindez azért furcsa, 

mert az engedélyt a gyár nem sokkal azután kapta meg, hogy a területen tárolt, amúgy rákkeltő tulajdonságú vegyi anyag által okozott rosszullétek kivizsgálására még júniusban közös ellenőrzést tartott a munkavédelmi és a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság. Ekkor derült ki az is, hogy a cég korábban valahogy elfelejtette bejelenteni, hogy az üzem működése közben veszélyes anyagokkal és keverékekkel dolgoznak.

Augusztus első napjára azonban már rendben voltak az iváncsai létesítmény papírjai, legalábbis a kormányhivatal egyik főosztályvezetője, Buday Attila ezt írta Oláh Lajos DK-s képviselőnek. Buday válaszából kiderült, hogy az SK Iváncsán két rákkeltő anyagot jelentett be: az NCM kódnevű, nikkelt, kobaltot és lítium-oxidot tartalmazó port, valamint electrolyte-t. Mindkettő súlyosan mérgető, belélegezve légzési nehézséget, szemmel, bőrrel érintkezve súlyos égési sérülést, hosszú távon pedig rákos megbetegedést okozhatnak.

Furcsa, hogy a bejelentett, rákkeltő anyagok között nincs ott az az NMP nevű oldószer, aminek a nyomait korábban a gödi kutakban találták meg, a Népszava szerint pedig ebből évente 13-17 ezer tonnát fognak felhasználni az iváncsai akkugyárban.

Ez is érdekelhet

Így védekezhetünk a levéltetvek ellen
Környezet
Van, ahol már megjelentek a kártevők.
 Gróf Serényi Béla kőrisfája
Gróf Serényi Béla kőrisfája az Év Fája címért szállt harcba
KörnyezetBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőBulvár
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben Gróf Serényi Béla kőrisfája. A putnoki, közel százötven éves fára június 30-ig lehet szavazni.
Év Fája verseny öreg bükkfa
A Bükk 250 éves bükkfája az Év Fája címért versenyez
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben a Bükki Nemzeti Park 250 éves bükkfája. A Szarvas-kúti rét ikonikus fájára június 30-ig lehet szavazni.
125 éve nem volt ilyen rossz a helyzet
KörnyezetMiskolcBelföldGazdaságBorsod-Abaúj-Zemplén
Több mint száz éve nem hullott ilyen kevés csapadék Magyarországon. Az úgynevezett májusi „zöldár” is elmaradt, ami tovább nehezíti a gazdák helyzetét.