Ugrás a tartalomra

Önkéntesek takarították a Szinvát

Létrehozva
A Szinva Örökség Napok keretében vasárnap önkéntesek tisztították meg az Ötödik és a Hatodik utca közötti szakaszt, ott ahol a Lyukó-patak torkollik "Miskolc gerincébe".
Kép
Fotó: Mocsári László

Fertelmes bűz és hatalmas szeméthalom fogadta vasárnap délelőtt azt a húsz önkéntest, köztük több fiatalkorút is, akik részt vettek a Szinva Örökség Napok keretében meghirdetett Szinva-patak tisztításának akciójában. 

Az önkéntesek másfél óra leforgása alatt 12 köbméter hulladéktól szabadították meg az Ötödik és a Hatodik utca közötti partszakaszt, valamint a Szinva- és a Lyukó-patak medrének ezt a részét. Az összegyűjtött szemét nagyobb hányadát építési törmelék tette ki – tudtuk meg Serbán Zsolt tisztasági nagykövettől.

Kép

„A medrekből cipőket, papucsokat, pelenkákat, ruhaneműket, plüssjátékokat és még egy hintaágyat is kiszedtek az önkéntesek” – mondta Serbán Zsolt.

Az akciót a MATINE-Magyarországi Tisztasági Nagykövet Egyesület szervezte. Legutóbb március közepén tisztították meg a hulladéktól a Szinvát. Akkor 150 fő 36 köbméter szemetet gyűjtött össze, és azóta a Városgazda is vitt el hulladékot a területről.


 

Ez is érdekelhet

Így védekezhetünk a levéltetvek ellen
Környezet
Van, ahol már megjelentek a kártevők.
 Gróf Serényi Béla kőrisfája
Gróf Serényi Béla kőrisfája az Év Fája címért szállt harcba
KörnyezetBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőBulvár
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben Gróf Serényi Béla kőrisfája. A putnoki, közel százötven éves fára június 30-ig lehet szavazni.
Év Fája verseny öreg bükkfa
A Bükk 250 éves bükkfája az Év Fája címért versenyez
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben a Bükki Nemzeti Park 250 éves bükkfája. A Szarvas-kúti rét ikonikus fájára június 30-ig lehet szavazni.
125 éve nem volt ilyen rossz a helyzet
KörnyezetMiskolcBelföldGazdaságBorsod-Abaúj-Zemplén
Több mint száz éve nem hullott ilyen kevés csapadék Magyarországon. Az úgynevezett májusi „zöldár” is elmaradt, ami tovább nehezíti a gazdák helyzetét.