Ugrás a tartalomra

Zöldre van a, zöldre van a...

Létrehozva
Önkéntesek és tisztviselők ragadtak drótkefét és ecsetet, hogy megújítsák a Soltész-Nagy Kálmán utcán lévő híd korlátját.
Kép
Fotó: Mocsári László

Tizennégyen – köztük Varga Andrea Miskolc alpolgármestere, Szunyogh László, a város főépítésze és Fedor Vilmos, a Szinva Örökség projekt ötletgazdája, a Szinva Örökség Alapítvány alapítója – kezdték el vasárnap reggel 9 órakor a rozsdától megszabadítani, majd pedig lefesteni a Szinvát átívelő híd korlátját, a Szinva Örökség Napok egyik programjaként.  

Kép

A Függetlenek a Szinva Városáért Egyesület tagjai közül is jó páran eljöttek Varga Andrea felhívását olvasva. „Mi magunkénak érezzük ezt a várost. Úgy gondoljuk, hogy a környezetünk szebbé tétele javítja a városlakók közérzetét, és azt tapasztaljuk, hogy hasonló kezdeményezések, mint például a „Fogadj örökbe egy közterületet” amellett, hogy népszerűek, sikerrel is jártak” – nyilatkozta portálunknak dr. Kónya Zsuzsanna

Kép

A Soltész-Nagy Kálmán utcán található híd a belváros legjelentősebb Szinva-hídja – tudtuk meg Szunyogh László főépítésztől. Az egykori polgári város ugyanis a ’20-as ’30-as évekre ért idáig, ahol akkoriban nagyon díszes és komoly házak épültek. A hajdan élt miskolciak a környékhez illő, szép hidat szerettek volna itt látni. A kívánalmaknak megfelelően az építmény, igazodva a kor ízléséhez Art Deco stílusjegyeket visel magán. Akkor azonban még nem a ma látható lámpaoszlopok álltak a hídon. Ezek akkor kerültek ide valahonnan, amikor a hidat a megnövekedett forgalom miatt 3 méterrel megszélesítették, ám az eredeti obeliszk-szerű oszlopokat - azok súlya miatt - már nem tudták visszahelyezni. 

Kép

„A híd korlátjának valódi színéről nincsenek ismereteink, hiszen fennállása óta többször is átfestették azt, de a rozsdaréteg alatt a pirosas-vöröses színű festék is felsejlik. Most, mivel a környezet nagy része barna és zöld, zöld színű lesz” – mondta a főépítész, aki bízik abban, hogy a híd korlátain látható szép rajzolat ezzel a színnel hangsúlyosabbá válik majd.

Preview Image

Ez is érdekelhet

Így védekezhetünk a levéltetvek ellen
Környezet
Van, ahol már megjelentek a kártevők.
 Gróf Serényi Béla kőrisfája
Gróf Serényi Béla kőrisfája az Év Fája címért szállt harcba
KörnyezetBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőBulvár
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben Gróf Serényi Béla kőrisfája. A putnoki, közel százötven éves fára június 30-ig lehet szavazni.
Év Fája verseny öreg bükkfa
A Bükk 250 éves bükkfája az Év Fája címért versenyez
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben a Bükki Nemzeti Park 250 éves bükkfája. A Szarvas-kúti rét ikonikus fájára június 30-ig lehet szavazni.
125 éve nem volt ilyen rossz a helyzet
KörnyezetMiskolcBelföldGazdaságBorsod-Abaúj-Zemplén
Több mint száz éve nem hullott ilyen kevés csapadék Magyarországon. Az úgynevezett májusi „zöldár” is elmaradt, ami tovább nehezíti a gazdák helyzetét.