Ugrás a tartalomra

Csapatépítő faültetés

Létrehozva
Újabb cég tartotta fontosnak, hogy csatlakozzon a Fogadj örökbe egy közterületet programhoz.
Kép
Fotók: Mocsári László

Ezúttal az Egressy Béni tér növényzete "frissült", a Patak utcai mélygarázs melletti területen fákat és cserjéket ültettek ki a Finshape Kft. munkatársai. Tucatnyian jöttek el péntek délelőtt, ásót, gereblyét ragadtak, mások a virágföld töltéséről gondoskodtak, miközben bő vízzel locsolták a friss ültetéseket.

Pokorni Zsófia, a budapesti székhelyű informatikai cég miskolci HR-vezetője elmondta, az önkormányzat nyitott volt a megkeresésükre, így ők is csatlakoztak a Fogadj örökbe egy közterületet programhoz. Öt bugás hortenziával és három díszalmafával igyekeztek most feldobni a tér hangulatát.

- A kollégák nyitottak voltak az ötletre. Jó a cégnek, öröm a városnak, hiszen a csapatépítő programnak köszönhetően egy újabb tér újult meg Miskolcon. Fontos számunkra a környezetvédelem - fogalmazott, hozzátéve: most, hogy örökbefogadták a területet, folytatják az együttműködést az önkormányzattal. A tervek szerint tavasszal lefestik a padokat, gondoskodnak a tér tisztán tartásáról, és további növények kiültetését is vállalták.

Kép

Erről folyamatosan egyeztetnek a város főkertészével. Czifrusz Natália örömmel vette az újabb cég csatlakozását a második éve tartó programhoz. Elmondta, idén jóval több jelentkező volt, mint tavaly, a számuk megközelítette a harmincat.

- Magam is azt tapasztalom, hogy egy összetartó közösség alakult ki. Májustól mindenki folyamatosan végezte azokat a munkákat, amikre jelentkezett. Most az Egressy Béni téren pótoltuk a korábban kipusztult díszalmafák, igyekeztünk gondoskodni arról, hogy hosszútávon is megmaradjanak. A szobor köré pedig virágzó cserjékkel szeretnénk feldobni a terület hangulatát - tette hozzá.

Megtudtuk, hogy november végén zárul az idei program, várják a beszámolókat, december közepén pedig egy rendezvényen osztják meg egymással a tapasztalatokat a résztvevők.

A főkertész örömmel tapasztalja azt is, hogy idén már nemcsak baráti társaságok és cégek, hanem magánszemélyek is szép számmal jelentkeztek. A tervek szerint jövőre folytatják a programot.

Ez is érdekelhet

Látványetetési nap a Miskolci Állatkertben
KörnyezetMiskolc
Szombaton a ragadozóké volt a főszerep a Miskolci Állatkertben, ahol egész nap látványetetésekkel és ismeretterjesztő programokkal készültek a látogatók számára.
Amikor az erdő élménnyé válik - mozgalmas év a Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskolában
KörnyezetBorsod-Abaúj-Zemplén
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskola 2025-ben is várta a természet iránt érdeklődő csoportokat és látogatókat. Változatos programokkal, rendezvényekkel és foglalkozásokkal telt meg az erdő, amely nemcsak tanulási helyszínként, hanem közösségi térként is fontos szerepet töltött be.
Hogyan védekezzünk a hideg ellen? – avagy útmutató a mínuszokhoz, fázós lelkeknek
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Amikor a hőmérő higanyszála olyan mélységekbe zuhan, ahová csak a sarkkutatók és az elveszett zoknik merészkednek, ideje komolyan venni a hideg elleni védekezést. A tél ugyanis nem kérdez, nem alkudozik: egész egyszerűen ránktört.