Ugrás a tartalomra

Díjazták a Biciklivel érkezem kampány győzteseit

Létrehozva
A megmérettetésen a Görömbölyi Általános Iskola az első, a Könyves Kálmán Általános Iskola a második, a Balázs Győző Általános Iskola pedig a harmadik helyen végzett. 
Kép
Fotó: Horváth Csongor

Átadták az Európai Mobilitási Hét alkalmából szervezett Biciklivel érkezem kampány nyerteseinek járó elismerőseket hétfőn a Szent István téren. Az egyhetes iskolai módváltási kampányt a Kerékpáros Miskolc Egyesület szervezte.

A díjátadón Varga Andrea, Miskolc alpolgármestere méltatta a megmérettetésen részt vevő diákokat, mint mondta, büszke arra, hogy a fiatalok példát mutattak az idősebb korosztálynak azzal kapcsolatban, hogy mennyire fontos az alternatív közlekedési módok használata. 

Ez is érdekelhet

Látványetetési nap a Miskolci Állatkertben
KörnyezetMiskolc
Szombaton a ragadozóké volt a főszerep a Miskolci Állatkertben, ahol egész nap látványetetésekkel és ismeretterjesztő programokkal készültek a látogatók számára.
Amikor az erdő élménnyé válik - mozgalmas év a Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskolában
KörnyezetBorsod-Abaúj-Zemplén
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskola 2025-ben is várta a természet iránt érdeklődő csoportokat és látogatókat. Változatos programokkal, rendezvényekkel és foglalkozásokkal telt meg az erdő, amely nemcsak tanulási helyszínként, hanem közösségi térként is fontos szerepet töltött be.
Hogyan védekezzünk a hideg ellen? – avagy útmutató a mínuszokhoz, fázós lelkeknek
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Amikor a hőmérő higanyszála olyan mélységekbe zuhan, ahová csak a sarkkutatók és az elveszett zoknik merészkednek, ideje komolyan venni a hideg elleni védekezést. A tél ugyanis nem kérdez, nem alkudozik: egész egyszerűen ránktört.