Ugrás a tartalomra

Ennyit spórolnak a miskolciak a LED-ekkel

Létrehozva
Több mint százmillió forint marad évente a miskolciak zsebében az ingyenes lakossági LED-csereprogramnak köszönhetően.

Az elmúlt héten lezárult Miskolcon az izzócsomagok kiosztása az ingyenes lakossági LED-csereprogram második pályázati körében. A 2023-ban indult kezdeményezés a Nagy-Miskolc program részeként, a Gondoskodó Miskolc szociális- és támogatócsomag egyik elemeként, a CYEB-bel együttműködve valósult meg - közölte a Városháza hétfőn.

A kiadott közlemény hangsúlyozza: a program során az arra jogosultak korszerű, energiatakarékos izzókat vehettek át az önkormányzat közreműködésével, az új eszközök pedig alacsonyabb villanyszámlát eredményeznek a miskolci családok számára.

Mint írják, a CYEB Energiamegoldások Kft. tájékoztatása szerint, a pályázati kiírás két miskolci fordulója során összesen 7252 háztartás regisztrált sikerrel, a nyertes pályázók pedig 78538 darab hagyományos izzót cserélhettek ki új fényforrásokra, melyek éves szinten több mint ezer tonnával kevesebb CO2 kibocsátást eredményezhetnek. A programban csaknem 150 millió forint értékben osztottak ki LED-izzókat, ennek köszönhetően pedig - 36 Ft/kWh árszabással számítva -  az áramfogyasztásban mérhető megtakarítás éves szinten meghaladhatja a 107 millió forintot.

Ez is érdekelhet

Így védekezhetünk a levéltetvek ellen
Környezet
Van, ahol már megjelentek a kártevők.
 Gróf Serényi Béla kőrisfája
Gróf Serényi Béla kőrisfája az Év Fája címért szállt harcba
KörnyezetBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőBulvár
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben Gróf Serényi Béla kőrisfája. A putnoki, közel százötven éves fára június 30-ig lehet szavazni.
Év Fája verseny öreg bükkfa
A Bükk 250 éves bükkfája az Év Fája címért versenyez
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben a Bükki Nemzeti Park 250 éves bükkfája. A Szarvas-kúti rét ikonikus fájára június 30-ig lehet szavazni.
125 éve nem volt ilyen rossz a helyzet
KörnyezetMiskolcBelföldGazdaságBorsod-Abaúj-Zemplén
Több mint száz éve nem hullott ilyen kevés csapadék Magyarországon. Az úgynevezett májusi „zöldár” is elmaradt, ami tovább nehezíti a gazdák helyzetét.