Ugrás a tartalomra

Korán megérkezett a tavasz a Bükk erdőibe is

Létrehozva
Az erdő alapú gazdálkodás, az erdők – az ország zöld vagyonának – fennmaradása, gyarapítása, védelme az egész társadalom érdeke.
Kép
Fotók: ÉSZAKERDŐ Zrt.

Aki mostanában kirándul, maga is megtapasztalhatja, ahogy a napsütésben az erdő harsogó smaragdzöldje harmonizál a mélykék horizonttal, ahogy a természetes úton megjelenő pici magoncok, fiatal fácskák kövér levelei mosolyogva néznek a ragyogó napsütésbe – olvasható az ÉSZAKERDŐ Zrt. közleményében. Az ország északkeleti részébe is meglepően korán érkezett a tavasz, és – a már sajnos megszokottnak mondható módon – szinte elmaradt a tél a társaság által kezelt Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei erdőterületeken is – írták. 

Az erdészeti társaság szakemberei a korábbi évek tapasztalatai alapján felkészültek a vegetációs időszak korábbi indulására, megfelelő időben gondoskodtak a mesterséges erdősítésekhez szükséges csemeték beszerzéséről és azok szakszerű ültetéséről. 

Hazánkban az erdőterület a trianoni tragédia óta folyamatosan nő, így körülbelül másfél évszázada nem beszélhetünk Magyarországon erdőirtásról. Az erdőkezelés egyik legfontosabb feladata – a társadalom rekreációs igényeinek kielégítése, a lakosság tűzifával, az ipar faanyaggal való ellátása mellett – az erdők megújítása, az erdőterület bővítése, az erdők állékonyságának, megújuló képességének, változatosságának fokozása. 

Kép
Erdészcsillag

Ezek szellemében végezték el idén tavasszal is az erdősítési feladatokat, ahol részben a különböző természeti károk – aszály, a folyók mentén jégkár – során elpusztult facsemetéket pótolták, illetve olyan erdőállományok helyén hoztak létre őshonos fafajok keverékéből álló elegyes erdőket, amelyek önmaguktól képtelenek voltak a megújulásra – tudatják a közleményben. Emellett újabb erdők telepítésében is részt vettek az erdészeti társaság szakemberei és a velük kapcsolatban álló vállalkozások munkatársai.

A 2023 őszi és 2024 tavaszi szezonban csaknem 1,2 millió csemetét ültettek el az elpusztult fenyőerdők helyén, illetve a különböző természeti károk felszámolása érdekében. A vármegyei erdők csaknem felét kezelő ÉSZAKERDŐ Zrt. illetékességi területén erdőirtás nincs, az erdőterület csak az elmúlt öt évben mintegy 64 hektár új erdő létesítésével bővült. Idén ősszel további 8,5 hektár őshonos, lombos fafajokból álló új erdő telepítését tervezik – számolnak be róla. 

Ez is érdekelhet

Így védekezhetünk a levéltetvek ellen
Környezet
Van, ahol már megjelentek a kártevők.
 Gróf Serényi Béla kőrisfája
Gróf Serényi Béla kőrisfája az Év Fája címért szállt harcba
KörnyezetBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőBulvár
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben Gróf Serényi Béla kőrisfája. A putnoki, közel százötven éves fára június 30-ig lehet szavazni.
Év Fája verseny öreg bükkfa
A Bükk 250 éves bükkfája az Év Fája címért versenyez
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben a Bükki Nemzeti Park 250 éves bükkfája. A Szarvas-kúti rét ikonikus fájára június 30-ig lehet szavazni.
125 éve nem volt ilyen rossz a helyzet
KörnyezetMiskolcBelföldGazdaságBorsod-Abaúj-Zemplén
Több mint száz éve nem hullott ilyen kevés csapadék Magyarországon. Az úgynevezett májusi „zöldár” is elmaradt, ami tovább nehezíti a gazdák helyzetét.