Ugrás a tartalomra

Polgárőrök ásóval - tovább zöldült a Templom utca

Létrehozva
Pályázatos és saját források felhasználásával ültetett fát és cserjéket a Miskolc-Hejőcsabai Polgárőr Egyesület a Templom utcában, a környéken élők aktív közreműködésével.
Kép
Földbe kerültek a csemeték. Fotó: Osztie Tibor

A helyi polgárőrök és a lakók kalákában teljesítették a feladatot, mintegy csapatépítő jelleggel, a munkát egy erőgép is segítette, tudtuk meg Vargáné Oláh Mária polgárőrtől, az egyesület tagjától. Elmondta, az egyesület pályázatot adott be, amelynek részeként vállalták, hogy zöldíteni fogják a környezetüket. Hiszen a hejőcsabai polgárőrök nem csak a rendre vigyáznak, hanem itt élőként a környezetükre is figyelnek és tesznek érte. Mivel nyertek a pályázaton, teljesítik a vállalásukat. 

Kép

A miskolci főkertésszel, Czifrusz Natáliával egyeztetve, valamint a várossal szerződést kötve az adott közterület egy éves „örökbefogadására”, kijelölték az ültetés helyét, amely azonban rendkívül keménynek és építési törmelékkel szennyezettnek bizonyult, a kézi ásók nem bírtak vele, ezért hívni kellett egy gépet az ültetőgödrök kiásásához. Ezután már semmi akadálya nem volt, hogy a fiatal platán és a cserjék elfoglalják új élőhelyüket. 

– A zöldítésen túl a másik célunk a közösségépítés volt. Úgy látjuk, hogy Hejőcsabán az utóbbi években ellaposodott a közösségi élet. Most megszórólapoztuk a Templom utcai bérházakat és sok lakó el is jött segíteni. Takarták vissza a gödröket, locsoltak, együtt dolgoztak a polgárőrökkel – tájékoztatott Vargáné Oláh Mária. Hozzáfűzte, azért, hogy mind nagyobb összeget tudjanak az ültetésre fordítani, a pályázatból rendelkezésre álló pénzt saját zsebből is kiegészítették, így jutott mindenre, amit terveztek. Sőt, még egy bográcsozás is belefért, finom paprikáskrumpli volt az erőfeszítés jutalma. 

Kép

Mária szerint éppen jókor sikerült megszervezniük az ültetést, hétágra sütött a nap hétfőn, jó kedvvel ment a munka, a főzés, a közösségépítés, másnap pedig jött az eső, ami biztosítja a plusz öntözést. Azért azt is elárulta, nem bízzák a növények gondozását a véletlenre vagy csak a természetre, a polgárőrök arra járőrözve mindig figyelemmel követik majd az állapotukat és öntöznek majd, akár a közeli Hejőből – ehhez rendszeresítettek locsolókannákat is, amelyeket a lakók is használhatnak -, hiszen itt élőkként maguknak is ültették a növényeket, szépítve, zöldítve saját környezetüket. Az ápolási munkában számítanak persze a lakossági részvételre is, amire biztos ígéreteket kaptak azoktól, akikkel együtt munkálkodtak hétfőn. 

Kép

A gondozás természetesen kötelesség is, mivel az önkormányzattal kötött közterület-örökbefogadási megállapodásnak ez is része. Ebben nem lesz fennakadás, Mária hangsúlyozta, hogy a polgárőrök is itt élnek, ránéznek, gondozzák, de még kutyasétáltatók is mondták nekik, hogy beszállnak, hiszen úgy is mindennap arra járnak. Ezt a projektet hosszútávra tervezik, ezért az örökbefogadási megállapodást is – amely mindig egy évre szól – hosszabbítani fogják.
 
– Tervezzük a folytatást is, adunk be új pályázatokat, most is várjuk az egyik elbírálását. A fő feladatunk a biztonság, a rend fenntartása, járőrözünk, rendezvényeket biztosítunk, de legalább ilyen fontos a közösségépítés és a környezetünk fejlesztése, szépítése, amire mindig törekszünk – fogalmazott Vargáné Oláh Mária.

Ez is érdekelhet

Fagy veszélyezteti a gyümölcsfákat
KörnyezetBelföld
Az őszi vetések többnyire optimálisan fejlődhetnek a megázott talajban, de a szokásosnál korábban virágzó gyümölcsfákat a fagy veszélyezteti – írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
Szeleta látogatóközpont
Újdonság a Manó Tanösvényen
KörnyezetMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőTudomány
Nyomozós játék, megújult tanösvényi feladatok és kézműves foglalkozás is várja a családokat a húsvéti hosszú hétvégén a Szeleta Parkban. Az április 3–6. közötti programok kifejezetten a gyerekeknek szólnak.
Elindult a tavaszi nagytakarítás Miskolcon
Környezet
Hétfő reggel több helyszínen is megkezdődött a tavaszi nagytakarítás Miskolcon. A munkálatok a Peja Győző emlékparkban és a Deák téren startoltak.
Cincér tanösvényt ajánlja a Bükki Nemzeti Park
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Harkály Ház és Sástó közötti Cincér tanösvény bejárására hívja a kirándulókat a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága. A mintegy három és fél kilométeres útvonal könnyen teljesíthető, mégis számos természeti érdekességet mutat be.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.