Ugrás a tartalomra

Begördül a múlt az MVK-hoz

Létrehozva
A múzeumok éjszakáján mondhatni, már menetrendszerűen nyitja meg kapuit a közlekedési vállalat telephelye is, mint az országos programsorozat egyik helyszíne.
Kép
fotók: Juhász Ákos

A cég vezérigazgatója, Demeter Péter pénteken egy sajtó nyilvános esemény keretében mondta el, mire számíthatnak, akik június 22-én a Szondy György utcát és Miskolc Városi Közlekedési Múzeumát választják.

- Ez már sok évre visszamenő hagyomány, általában több ezer fő szokott kilátogatni a telephelyünkre – fogalmazott a vezérigazgató, aki azt is elmondta, hogy 15 órától 22 óráig különleges programokkal várják az érkezőket.

A délután fénypontja minden bizonnyal a járműkiállítás lesz. Csillogó dukkózás, múlt századi formatervezés: nem múzeumi, de muzeális darabok gördülnek ki a placcra.

Kép

Egyfelől az MVK veterán buszai és villamosai is megtekinthetőek lesznek, amelyek egykoron szolgálták a miskolci utazóközönséget, másrészről pedig. Az NDK gépcsodái és a szovjet ipar elpusztíthatatlan darabjai mellett számos old timer autóval és motorral találkozhatnak majd a látogatók a járműkiállításon.

Természetesen családi programokkal is készül az MVK: lesz kerékpáros tanpálya, távirányítós járművek bemutatója, a Gézengúzok interaktív gyerekműsora, de fellép a Csiribiri zenekar is. Az estét az Érzés együttes koncertje zárja majd.

Ez is érdekelhet

Cincér tanösvényt ajánlja a Bükki Nemzeti Park
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Harkály Ház és Sástó közötti Cincér tanösvény bejárására hívja a kirándulókat a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága. A mintegy három és fél kilométeres útvonal könnyen teljesíthető, mégis számos természeti érdekességet mutat be.
A növények mellett az állatok is ébredeznek
KörnyezetMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
A jó idő beköszöntével sok kerttulajdonos ragad metszőollót, ásót vagy kapát, hogy rendbe tegye a tél után elhanyagolt kertet. A tavaszi munkák azonban nemcsak a növényekről szólnak: számos állat is a kertben keresi menedékét, ezért az állatvédők fokozott óvatosságra figyelmeztetnek.
Látványetetési nap a Miskolci Állatkertben
KörnyezetMiskolc
Szombaton a ragadozóké volt a főszerep a Miskolci Állatkertben, ahol egész nap látványetetésekkel és ismeretterjesztő programokkal készültek a látogatók számára.
Amikor az erdő élménnyé válik - mozgalmas év a Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskolában
KörnyezetBorsod-Abaúj-Zemplén
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskola 2025-ben is várta a természet iránt érdeklődő csoportokat és látogatókat. Változatos programokkal, rendezvényekkel és foglalkozásokkal telt meg az erdő, amely nemcsak tanulási helyszínként, hanem közösségi térként is fontos szerepet töltött be.