Ugrás a tartalomra

Miskolcon is gyérítik a szúnyogokat a héten 

Létrehozva
Nagyjából kétszázharminc településen, összesen hatvanezer hektáron tartanak kezelést. A szúnyoglárvák ellen egy baktériumok által termelt készítményt alkalmaznak, amelynek a vérszívókon kívül más élőlényekre nincs hatása.
Kép
Képünk illusztráció / Fotó: Varga György

A héten tizenhárom vármegyében folytatódik a katasztrófavédelem által koordinált szúnyoggyérítés. A tervek szerint kétszázharminc településen, összesen hatvanezer hektáron lesznek kezelések –közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

A Duna teljes szakaszán biológiai lárvagyérítést végeznek a szakemberek, míg a kifejlett szúnyogok elleni kezeléseket végző járművekkel a Szigetközben, a Csepel-sziget térségében, a Dráva menti településeken, továbbá Békés, Csongrád-Csanád és Zala vármegyében lehet találkozni. Miskolcon és Debrecenben a héten pótolják a szeles idő miatt korábban elmaradt munkálatokat. A vérszívók megjelenése eddig változatosan alakult, több területen volt szükség gyérítésre, de az elmúlt hetek felhőszakadásai és a folyók áradása miatt egyre többfelé lehet a szúnyogártalom erősödésére számítani.

A következő hetekben intenzív szúnyoggyérítésre lesz szükség, többféle technológiát is bevetnek a szakemberek. A szúnyoglárvák ellen egy baktériumok által termelt készítményt alkalmaznak, amelynek a szúnyoglárvákon kívül más élőlényekre nincs hatása. Ezt a természetvédelmi területek kivételével még élővízben is lehet használni. A könnyen megközelíthető lárvatenyészőhelyeket a földről, autóra szerelt nagynyomású permetezővel, vagy háti permetezővel kezelik, míg a nagy kiterjedésű, nehezen megközelíthető élőhelyekre légi úton juttatják ki a szükséges szert. A biológiai módszer a kifejlett szúnyogok ellen hatástalan, ellenük a települések belterületén az esti, éjszakai órákban lépnek fel irtószer permetezésével.

A készítményt nagyon kis mennyiségben – hektáranként alig több mint fél litert – porlasztva juttatják ki a szakemberek. Az alacsony dózisban alkalmazott szer emberekre, háziállatokra nem jelent veszélyt. A szúnyoggyérítés heti programja elérhető a katasztrófavédelem weboldalán.

Ez is érdekelhet

Látványetetési nap a Miskolci Állatkertben
KörnyezetMiskolc
Szombaton a ragadozóké volt a főszerep a Miskolci Állatkertben, ahol egész nap látványetetésekkel és ismeretterjesztő programokkal készültek a látogatók számára.
Amikor az erdő élménnyé válik - mozgalmas év a Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskolában
KörnyezetBorsod-Abaúj-Zemplén
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskola 2025-ben is várta a természet iránt érdeklődő csoportokat és látogatókat. Változatos programokkal, rendezvényekkel és foglalkozásokkal telt meg az erdő, amely nemcsak tanulási helyszínként, hanem közösségi térként is fontos szerepet töltött be.
Hogyan védekezzünk a hideg ellen? – avagy útmutató a mínuszokhoz, fázós lelkeknek
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Amikor a hőmérő higanyszála olyan mélységekbe zuhan, ahová csak a sarkkutatók és az elveszett zoknik merészkednek, ideje komolyan venni a hideg elleni védekezést. A tél ugyanis nem kérdez, nem alkudozik: egész egyszerűen ránktört.