Ugrás a tartalomra

Komoly elismerésben részesültek az északerdősök

Létrehozva
Az Országos Erdészeti Egyesület 154. Vándorgyűlését Egerben rendezték meg. Ennek részeként a hagyományos Ünnepi Közgyűlésen szakmai elismeréseket adtak át. 

Az ünnepségen Decrett József-emlékérmet vehetett át Demjén Béla erdésztechnikus, az ÉSZAKERDŐ Zrt. Sajóvölgyi Erdészeti Igazgatóság nyugalmazott kerületvezető erdésze - közölte szerkesztőségünkkel az ÉSZAKERDŐ Zrt.

Kép
Fotók: Bárdi Bálint

Demjén Béla erdészeti tanulmányai befejezését követően, 1977-ben kezdte pályafutását a Szendrői Erdészetnél, erdész gyakornokként. Zemplén és Putnok után végül a Trizsi kerületbe helyezték, ahol 39 évig, nyugdíjazásáig látta el a kerületvezetői munkakört. Munkáját mindig nagy szakmai hozzáértéssel és elkötelezettséggel végezte, törekedve az erdészeti szakmai szempontok és természetvédelmi célok harmonikus összehangolására. Szakértelme révén sikerült biztosítania kerületében a fenntartható erdőgazdálkodást, rendszeresen megtalálva a fakitermelési lehetőségeket, és gondoskodva arról, hogy az erdészeti beavatkozások időben, megfelelő módon és mértékben történjenek meg.

Kép

Mint azt az ÉSZAKERDŐ írja: Elismerő Oklevél kitüntetésben részesült Nemes Géza erdésztechnikus, az ÉSZAKERDŐ Zrt. Füzéri kerületének erdésze, a talajvédelmi rendeltetésű, futókavicsos erdőterületek felújításáért, tölgyesek és bükkösök felújításában elért eredményeiért és a zempléni erdészek közösségének szervezéséért.

Ez is érdekelhet

Látványetetési nap a Miskolci Állatkertben
KörnyezetMiskolc
Szombaton a ragadozóké volt a főszerep a Miskolci Állatkertben, ahol egész nap látványetetésekkel és ismeretterjesztő programokkal készültek a látogatók számára.
Amikor az erdő élménnyé válik - mozgalmas év a Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskolában
KörnyezetBorsod-Abaúj-Zemplén
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskola 2025-ben is várta a természet iránt érdeklődő csoportokat és látogatókat. Változatos programokkal, rendezvényekkel és foglalkozásokkal telt meg az erdő, amely nemcsak tanulási helyszínként, hanem közösségi térként is fontos szerepet töltött be.
Hogyan védekezzünk a hideg ellen? – avagy útmutató a mínuszokhoz, fázós lelkeknek
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Amikor a hőmérő higanyszála olyan mélységekbe zuhan, ahová csak a sarkkutatók és az elveszett zoknik merészkednek, ideje komolyan venni a hideg elleni védekezést. A tél ugyanis nem kérdez, nem alkudozik: egész egyszerűen ránktört.