Ugrás a tartalomra

Nevet kapott a Miskolci Állatkert kéthónapos sivatagi hiúz kölyke

Létrehozva
Attól, hogy vöröses, nem egy ál Karak, hanem egy cuki karakál kölyök, akinek már neve is van.

Korábban már beszámoltunk arról, hogy első ízben született Miskolcon sivatagi híúz. A 2021-ben átadott Száhel bemutatóban az oroszlánok mellett sivatagi hiúzok, más néven karakálok is otthonra találtak. Közülük a hím már az átadás évében beköltözött az újonnan elkészült kifutóba. Jelenlegi társa ez év elején érkezett Csehországból. Hazánk egyetlen karakál párjának a frigye pedig gyorsan beérett, hiszen szeptember 1-jén megszületett az első miskolci sivatagi hiúz kölyök.

Azt, hogy mi legyen a kis szőrgombóc neve, szavazásra bocsátotta az állatkert. A Yoda, a Dúma és a Zulu közül lehetett választani. Végül a megadott határidőig, október 29-ig a legtöbb voks, szám szerint 180, a Zulu névre érkezett, így innentől ezt viseli majd Miskolc legfiatalabb karakálja. Boldog névadó napot neki!

 

 

Ez is érdekelhet

Látványetetési nap a Miskolci Állatkertben
KörnyezetMiskolc
Szombaton a ragadozóké volt a főszerep a Miskolci Állatkertben, ahol egész nap látványetetésekkel és ismeretterjesztő programokkal készültek a látogatók számára.
Amikor az erdő élménnyé válik - mozgalmas év a Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskolában
KörnyezetBorsod-Abaúj-Zemplén
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskola 2025-ben is várta a természet iránt érdeklődő csoportokat és látogatókat. Változatos programokkal, rendezvényekkel és foglalkozásokkal telt meg az erdő, amely nemcsak tanulási helyszínként, hanem közösségi térként is fontos szerepet töltött be.
Hogyan védekezzünk a hideg ellen? – avagy útmutató a mínuszokhoz, fázós lelkeknek
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Amikor a hőmérő higanyszála olyan mélységekbe zuhan, ahová csak a sarkkutatók és az elveszett zoknik merészkednek, ideje komolyan venni a hideg elleni védekezést. A tél ugyanis nem kérdez, nem alkudozik: egész egyszerűen ránktört.