Ugrás a tartalomra

A szél kifújja a felhőket Miskolcról, délutánra derült idő valószínű

Létrehozva
Reggeltől fokozatosan vékonyodik a felhőzet és egyre kevesebb csapadék várható hétfőn.
Kép
A 200 éves Miskolci Nemzeti Színház és a főutca / Fotó: Osztie Tibor

Időjárás

Reggel, délelőtt még jobbára erősen felhős vagy borult lesz az ég, később nyugat felől szakadozásnak, vékonyodásnak indul a felhőzet. Fokozatosan csökken a csapadékhajlam, délután már keleten is megszűnik a gyenge eső. A délnyugati harmadban jellemzően mérsékelt légmozgásra van kilátás, másutt viszont nagy területen kísérik élénk, erős, helyenként viharos lökések a nyugatias szelet. A csúcshőmérséklet általában 8 és 13 fok között várható, de az északkeleti, keleti határvidéken néhol ennél néhány fokkal hidegebb is lehet. Késő estére 0 és 9 fok közé hűl le a levegő, a szelesebb részeken lesz enyhébb az idő - írja honlapján a HungaroMet

Levegőminőség

Talán az éjszakai szélnek köszönhetően is hétfő reggel mindenhol jó a levegő minősége Miskolcon és környékén a PM Monitoring Hálózat mérései alapján. 

 

Ez is érdekelhet

 Gróf Serényi Béla kőrisfája
Gróf Serényi Béla kőrisfája az Év Fája címért szállt harcba
KörnyezetBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőBulvár
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben Gróf Serényi Béla kőrisfája. A putnoki, közel százötven éves fára június 30-ig lehet szavazni.
Év Fája verseny öreg bükkfa
A Bükk 250 éves bükkfája az Év Fája címért versenyez
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben a Bükki Nemzeti Park 250 éves bükkfája. A Szarvas-kúti rét ikonikus fájára június 30-ig lehet szavazni.
125 éve nem volt ilyen rossz a helyzet
KörnyezetMiskolcBelföldGazdaságBorsod-Abaúj-Zemplén
Több mint száz éve nem hullott ilyen kevés csapadék Magyarországon. Az úgynevezett májusi „zöldár” is elmaradt, ami tovább nehezíti a gazdák helyzetét.
Hosszabb fű, zöldebb város: így működik a Vágatlan május Miskolcon
KörnyezetMiskolc
Tóth-Szántai József polgármester kérésére Miskolc városa és a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. csatlakozott idén a Vágatlan május mozgalomhoz, amelyet az Élő Környezetért Felelős Minisztérium vezetője, Gajdos László hirdetett meg országosan.