Ugrás a tartalomra

Zöld nyomon járnak a könyvtárban

Létrehozva
A környezettudatosság jegyében nyílt kiállítás a II. Rákóczi Ferenc Könyvtárban csütörtök délután. 
Kép
Fotók: II. Rákóczi Ferenc Könyvtár

A Környezetvédelmi Nevelők Egyesülete (KÖNE) és a Szinva Környezetvédelmi Oktatóközpont alkalmazható tevékenységét mutatja be az a csütörtök délután megnyílt tárlat, melyből megtudhatjuk, hogyan válhatunk mindannyian a környezetvédelem aktív szereplőivé.

– Bár a két szervezet már megszűnt, de a táblákon lévő oktatási anyagok ma is felhasználhatóak, hiszen a kiállítás anyaga nem csupán az ismereteket gyarapíthatja, hanem a környezethez való viszonyunkat, szemléletünket is formálhatja, példát mutatva a környezet értékeinek védelmére, őrzésére, fejlesztésére – ismertette Hegymeginé Nyíry Enikő szervező.

Kép

Mint megtudtuk, a hét tabló a borsodi pedagógusok hajdani innovatív tevékenységét tárja a nagyközönség elé, és olyan példaértékű kezdeményezéseket mutatnak be, amelyeket érdemes lenne visszaemelni a napjainkba.

A kiállítást megnyitó Bíró Tibor, a Szeleta Park Látogatóközpont igazgatója hangsúlyozta: a tárlat bemutatja a Szinva-tanösvényt, a diákvédnökséget, a Szinva Oktatóközpontot és az általa alapított modellértékű diákprogramokat, a tanároknak szóló kompetenciabővítést, valamint a tapasztalatcseréket és az együttműködéseket.

Kép

A tárlat a könyvtár Görgey Artúr utcai épületének második emeletén február 17-ig tekinthető meg. Ám ezt követően a város többi könyvtárában is feltűnik majd még a tavasz folyamán.

Ez is érdekelhet

 Gróf Serényi Béla kőrisfája
Gróf Serényi Béla kőrisfája az Év Fája címért szállt harcba
KörnyezetBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőBulvár
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben Gróf Serényi Béla kőrisfája. A putnoki, közel százötven éves fára június 30-ig lehet szavazni.
Év Fája verseny öreg bükkfa
A Bükk 250 éves bükkfája az Év Fája címért versenyez
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben a Bükki Nemzeti Park 250 éves bükkfája. A Szarvas-kúti rét ikonikus fájára június 30-ig lehet szavazni.
125 éve nem volt ilyen rossz a helyzet
KörnyezetMiskolcBelföldGazdaságBorsod-Abaúj-Zemplén
Több mint száz éve nem hullott ilyen kevés csapadék Magyarországon. Az úgynevezett májusi „zöldár” is elmaradt, ami tovább nehezíti a gazdák helyzetét.
Hosszabb fű, zöldebb város: így működik a Vágatlan május Miskolcon
KörnyezetMiskolc
Tóth-Szántai József polgármester kérésére Miskolc városa és a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. csatlakozott idén a Vágatlan május mozgalomhoz, amelyet az Élő Környezetért Felelős Minisztérium vezetője, Gajdos László hirdetett meg országosan.