Ugrás a tartalomra

Kiemelkedő eredmény az ÉSZAKERDŐ erdei iskoláiban

Létrehozva
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. két minősített erdészeti erdei iskolája, a Csanyiki Erdőház és a Fónagysági Bagoly-vár kiemelkedő eredménnyel zárta a 2024-es évet, összességében 14.000-en vettek részt a programokon, foglalkozásokon. 
Kép
Fotók: ÉSZAKERDŐ

"Minden lehetséges kapacitásunkat bevetve, az iskoláink erdőmérnök és erdész erdőpedagógusai mellett alkalmanként fiatal erdésztechnikus kollégák közreműködésével sikerült a már hagyományos kiemelt rendezvényeken és az országos programokban is aktív részvétellel helytállni" - írja szerdai közleményében az ÉSZAKERDŐ Erdőgazdasági Zrt.

A közleményben emlékeztetnek: a Föld Napja 130, a Fenntarthatósági Témahét 470, a Madarak és Fák Hete 600 gyermek foglalkoztatásával zajlott. Az Erdők Hete rendezvénysorozatot a rendkívül kedvezőtlen időjárás miatt 270 fővel volt lehetőségük lebonyolítani. Az Erdei iránytű programban 400 gyermeket fogadtak, 40 felnőtt kíséretében. Az Iskolában az erdő program tavaszi ciklusában 22 iskolában jártak, 2000 gyermekkel foglalkoztak 50 pedagógussal együttműködve, ősszel pedig 29 iskolában 2600 diák és 140 tanár vett részt a foglalkozásaikon.

– A Rászorulók Aktív Erdei Iskolai Programja során pedig 200 gyermek kirándulását, hasznos ismeretszerzését biztosítottuk – tájékoztatott Rencsiné Ágh Márta, az ÉSZAKERDŐ Zrt. humánpolitikai osztályvezetője, az erdei iskolai programok koordinátora.

Kép

Mint elmondta, a feladatok nagyon gondos szervezést igényelnek, tudásukat és munkabírásukat jelentősen próbára teszik, azonban a bőséges tapasztalatok és a rendkívüli élmények kitartásra buzdítanak.

– Erőt ad, megújulásra késztet, hogy mindenhol örömmel fogadnak minket, hogy a pedagógusok számítanak szakmai kínálatunkra és az iskolai foglalkoztatások után erdei iskoláinkban is sok csoport tesz látogatást. Igyekszünk a csaknem 600 intézménnyel meglévő kapcsolatunkat hasznosítva, a pedagógusok munkáját segíteni, saját, nagyon változatos programjaink ajánlása mellett az aktuális pályázati lehetőségről is tájékoztatni. Fokozott figyelmet fordítunk a kis létszámú iskolákra, Abaújban, Zemplénben, Bodrogközben is – fogalmazott Rencsiné Ágh Márta.

Ez is érdekelhet

 Gróf Serényi Béla kőrisfája
Gróf Serényi Béla kőrisfája az Év Fája címért szállt harcba
KörnyezetBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőBulvár
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben Gróf Serényi Béla kőrisfája. A putnoki, közel százötven éves fára június 30-ig lehet szavazni.
Év Fája verseny öreg bükkfa
A Bükk 250 éves bükkfája az Év Fája címért versenyez
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben a Bükki Nemzeti Park 250 éves bükkfája. A Szarvas-kúti rét ikonikus fájára június 30-ig lehet szavazni.
125 éve nem volt ilyen rossz a helyzet
KörnyezetMiskolcBelföldGazdaságBorsod-Abaúj-Zemplén
Több mint száz éve nem hullott ilyen kevés csapadék Magyarországon. Az úgynevezett májusi „zöldár” is elmaradt, ami tovább nehezíti a gazdák helyzetét.
Hosszabb fű, zöldebb város: így működik a Vágatlan május Miskolcon
KörnyezetMiskolc
Tóth-Szántai József polgármester kérésére Miskolc városa és a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. csatlakozott idén a Vágatlan május mozgalomhoz, amelyet az Élő Környezetért Felelős Minisztérium vezetője, Gajdos László hirdetett meg országosan.