Ugrás a tartalomra

A hét elején még folytatódik a napos idő, aztán beborul és csapadék is lehet

Létrehozva
A jövő hét első napjaiban még többfelé lehet akár többórás napsütés is, de éjszakánként kemény fagyokra kell készülni és napközben is jellemzően 4-9 Celsius-fok között alakul a csúcshőmérséklet.
Kép
Fagyos reggel a Bükk-fennsíkon. Fotó: Juhász Ákos

Hétfőn a Dunántúl nagyobb részén erősen felhős vagy borult lesz az ég, másutt derült vagy gyengén fátyolfelhős, napos idő várható. Csapadék általában nem lesz, de délnyugaton jelentéktelen szitálás előfordulhat. A délkeleti szél gyenge vagy mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 9 fok között alakul - derül ki a HungaroMet MTI-hez eljuttatott vasárnapi előrejelzéséből.

Kedden döntően derült, napos, száraz idő várható, de a nyugati, délnyugati megyékben több lehet a felhő és arrafelé kis mennyiségű vegyes halmazállapotú csapadék előfordulhat. A délkeleti szél néhol megélénkül. A legalacsonyabb hőmérséklet általában mínusz 9 és mínusz 3 fok között alakul, de a hidegre hajlamos, derült helyeken ennél alacsonyabb, míg a borult tájakon ennél magasabb értékek is lehetnek. A legmagasabb hőmérséklet 4-9 fok között valószínű - írják. 

Szerdán az ország északkeleti harmadán nagyrészt derült, napos idő várható, másutt ugyanakkor több lehet a felhő, a Dunántúlon kisebb vegyes halmazállapotú csapadék előfordulhat. A délkeleti szél néhol élénk lehet. A legalacsonyabb hőmérséklet általában mínusz 9 és mínusz 3 fok között alakul, de a hidegre hajlamos, derült helyeken ennél alacsonyabb, a felhős részeken magasabb értékek is lehetnek. A legmagasabb hőmérséklet 3-8 fok között valószínű - folytatják. 

Csütörtökön országszerte sok lesz a felhő, de hosszabb-rövidebb napos időszakok bárhol lehetnek. Szórványosan kisebb vegyes halmazállapotú csapadék előfordulhat és a délkeleti szél időnként megélénkülhet. Reggelre mínusz 9 és 0 fok közé hűl le, kora délutánra 3 és 8 fok közé melegszik fel a levegő - számolnak be. 

Pénteken többnyire erősen felhős vagy borult égre van kilátás és vegyes halmazállapotú csapadék előfordulhat. A keleties szél időnként megélénkülhet. A minimum mínusz 6 és 0, a maximum 3 és 8 fok között alakul - közlik. 

Szombaton többnyire erősen felhős vagy borult égre van kilátás, vegyes halmazállapotú csapadék előfordulhat. A nyugati, majd északnyugatira forduló szél megélénkül. A hőmérséklet hajnalban mínusz 5 és 0, kora délután 2-7 fok között alakul - tudatják. 

Vasárnap csökken a felhőzet és a csapadékhajlam, de az északnyugati szél több helyen élénk maradhat. A hőmérséklet hajnalban mínusz 5 és 0, kora délután 0 és plusz 5 fok között valószínű - zárják.

 

Ez is érdekelhet

Látványetetési nap a Miskolci Állatkertben
KörnyezetMiskolc
Szombaton a ragadozóké volt a főszerep a Miskolci Állatkertben, ahol egész nap látványetetésekkel és ismeretterjesztő programokkal készültek a látogatók számára.
Amikor az erdő élménnyé válik - mozgalmas év a Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskolában
KörnyezetBorsod-Abaúj-Zemplén
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskola 2025-ben is várta a természet iránt érdeklődő csoportokat és látogatókat. Változatos programokkal, rendezvényekkel és foglalkozásokkal telt meg az erdő, amely nemcsak tanulási helyszínként, hanem közösségi térként is fontos szerepet töltött be.
Hogyan védekezzünk a hideg ellen? – avagy útmutató a mínuszokhoz, fázós lelkeknek
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Amikor a hőmérő higanyszála olyan mélységekbe zuhan, ahová csak a sarkkutatók és az elveszett zoknik merészkednek, ideje komolyan venni a hideg elleni védekezést. A tél ugyanis nem kérdez, nem alkudozik: egész egyszerűen ránktört.