Ugrás a tartalomra

A szélsőséges hőmérséklet és a csapadékhiány a gond

Létrehozva
Egyik héten virágzik a hóvirág, a másik héten lefagy. Az idei tél vége sem hazudtolja meg magát, kiszámíthatatlan az időjárás, de hogyan hat mindez a mezőgazdaságban, ennek jártunk utána.
Kép
Most fejtrágyáznak és metszenek, később indul a nagyüzem a földeken. Fotó: MTI

Taskó József a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei elnöke, aki maga is mezőgazdasági vállalkozó, elmondta, ez a változékony, szélsőségesen ingadozó időjárás nem kedvező a mezőgazdaságban, a legnagyobb probléma, hogy ha hosszabb ideig meleg van, beindulhat a vegetációban az élet, aztán, ha jön a fagy komoly károk lehetnek. Erre jó esély volt a két héttel korábbi erőteljes meleghullámkor és az azt követő múlt heti fagyoknál. 

– Természetesen volt már ilyen, együtt lehet vele élni, de én most nagyobb veszélynek látom a csapadékhiányt. Esett némi eső és hó, a felső rétegben van is valamennyi nedvesség, de a mélyebb rétegekbe ez már nem jut le. A környezetünkben lévő csatornákban is jelentősen kevesebb a víz, mint amennyire szükség lenne. Ilyenkor tél végén mindig tele voltak ezek a csatornák, most gyakorlatilag szárazak – ismertette. 

Kép

Hozzátette, a múlt héten esett pár centiméter hó jól jött, de ahhoz, hogy tavaszra elfogadható mennyiségű nedvesség legyen a talajban, ahhoz nagyon kevés. Mivel az idei télen sem voltak hosszabb - két-három hetes, mínusz tíz fok alatti -, erősebb fagyok, ezért a kártevők jó része is áttelelt, aminek a következménye az, hogy több növényvédelemre lesz szükség, ami nagyobb költséget is jelent a gazdáknak. 

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei elnöke a hosszabbtávú előrejelzések alapján is erősen ingadozó hőmérsékletekre számít, sajnos kevés csapadékkal. Ami nem túl bíztató. A soron lévő munkákról azt mondta, a metszés már sok gazdaságban megindult, de a földmunkák még jellemzően nem. Ha gépeket látunk a földeken, azok a trágyázást végzik, elsősorban a nitrogén fejtrágyázást az ősszel vetett kalászosokban, a búzában, tritikáléban, őszi árpában vagy a repcében. 

Kép
Fotó: sano.hu

Az állattartóknál is beindult az élet, különösen a húsmarha tartóknál, ahol ilyenkor kezdődnek az ellések. Megjegyezte, egyre kevésbé jövedelmező az állattartás, inkább nem is érdemes számolni, hogy mennyit visz, mennyit hoz. Van ennek az ágazatnak egyfajta szociális szerepe is, így tudják megtartani a mezőgazdasági dolgozók jó részét, akiknek egyébként télen nem lenne munkájuk, jövedelmük. 

– Az egyik gazdatársam mondta a húsmarha tartásról, hogy ez hobbinak nagyon jó. Ezeket az állatokat két lépcsőben lehet értékesíteni, vagy hat hónapos borjúként, ezeket tovább hízlalásra, kisebb részben vágásra vásárolják, akár külföldre is. Vagy hízlalás után, 16-18 hónapos korban, hét mázsás átlagsúly körül, jellemzően vágásra. Szerencsére van külföldi piacunk is, arab országokban, Törökországban, Görögországban vagy Olaszországban például – tudtuk meg Taskó Józseftől.

 

 

 

Ez is érdekelhet

 Gróf Serényi Béla kőrisfája
Gróf Serényi Béla kőrisfája az Év Fája címért szállt harcba
KörnyezetBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőBulvár
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben Gróf Serényi Béla kőrisfája. A putnoki, közel százötven éves fára június 30-ig lehet szavazni.
Év Fája verseny öreg bükkfa
A Bükk 250 éves bükkfája az Év Fája címért versenyez
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben a Bükki Nemzeti Park 250 éves bükkfája. A Szarvas-kúti rét ikonikus fájára június 30-ig lehet szavazni.
125 éve nem volt ilyen rossz a helyzet
KörnyezetMiskolcBelföldGazdaságBorsod-Abaúj-Zemplén
Több mint száz éve nem hullott ilyen kevés csapadék Magyarországon. Az úgynevezett májusi „zöldár” is elmaradt, ami tovább nehezíti a gazdák helyzetét.
Hosszabb fű, zöldebb város: így működik a Vágatlan május Miskolcon
KörnyezetMiskolc
Tóth-Szántai József polgármester kérésére Miskolc városa és a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. csatlakozott idén a Vágatlan május mozgalomhoz, amelyet az Élő Környezetért Felelős Minisztérium vezetője, Gajdos László hirdetett meg országosan.