Ugrás a tartalomra

Még a héten leszámolnak a tetemvári hulladékhegyekkel

Létrehozva
Legalábbis ott, ahol erre az önkormányzatnak joga, kötelessége és lehetősége van. A Városgazda szerda reggel látott hozzá a Középső és az Alsó sor illegális szemétlerakatainak felszámolásához. 
Preview Image
Mocsári László képgalériája

Saját dolgozóival és közfoglalkoztatottakkal vágott bele a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. a tetemvári közterületeken, valamint az önkormányzati tulajdonban és vagyonkezelésben lévő ingatlanokon púposodó szemétdombok elhordásához szerda kora reggel. A húsz fős alakulat a cég becslései szerint az elkövetkező napokban legalább 70, de akár 100 köbméter hulladékot is felpakol majd a teherautók platóira. A lerakatok feltárását és felszámolását a gaz- és lombmentes időszak igen, azok szüntelen újratermelődése azonban a legkevésbé sem támogatja.

Kép

A folyamatosan kinövő illegális hulladékgócok több évtizedes problémát jelentenek a városnak. Arról nem is beszélve, hogy évről évre komoly forrást emésztenek el a mindenkori önkormányzati költségvetésből. A Miskolc Televíziónak a helyszínen nyilatkozó Csordás László közlése szerint tavaly 360 millió forintot költöttek arra, hogy a városban meglévő szemétrakásokat eltüntessék. A Városgazda ügyvezetője felidézte: járműveik csak ebből fakadóan 3000 kilométert gurultak, munkatársaik pedig 3300 munkaórát áldoztak a 350 köbméternyi vegyes hulladék és a csaknem 160 köbméternyi építési törmelék elhurcolására.

Kép
Csordás László és Klinga Dániel

A többi közt a település köztisztaságáért felelős önkormányzati vállalat számos alkalommal lép fel lakossági bejelentések és hatósági jelzések alapján – utóbbi esetében gyakran rendészeti intézkedéssel is párosulnak akcióik –, mindemellett az érintett önkormányzati képviselők is rendszeresen felkeresik őket. A városrész irányítását tavaly októberben átvett Klinga Dániel úgy véli, a belváros szélén semmiképp sem engedhető meg, hogy ekkora mértékűre csapjon az illegális hulladéklerakás.

Kép

Mint azt a politikus elárulta: a héten tartott fellépés a tetemvári magánterületeket nem érinti, azonban már felvette a kapcsolatot a Miskolci Önkormányzati Rendészettel annak érdekékben, hogy a MIÖR járőreinek bevonásával rövidesen sokkal mélyrehatóbban haladhassanak tovább a bajos területen.

Ez is érdekelhet

 Gróf Serényi Béla kőrisfája
Gróf Serényi Béla kőrisfája az Év Fája címért szállt harcba
KörnyezetBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőBulvár
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben Gróf Serényi Béla kőrisfája. A putnoki, közel százötven éves fára június 30-ig lehet szavazni.
Év Fája verseny öreg bükkfa
A Bükk 250 éves bükkfája az Év Fája címért versenyez
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben a Bükki Nemzeti Park 250 éves bükkfája. A Szarvas-kúti rét ikonikus fájára június 30-ig lehet szavazni.
125 éve nem volt ilyen rossz a helyzet
KörnyezetMiskolcBelföldGazdaságBorsod-Abaúj-Zemplén
Több mint száz éve nem hullott ilyen kevés csapadék Magyarországon. Az úgynevezett májusi „zöldár” is elmaradt, ami tovább nehezíti a gazdák helyzetét.
Hosszabb fű, zöldebb város: így működik a Vágatlan május Miskolcon
KörnyezetMiskolc
Tóth-Szántai József polgármester kérésére Miskolc városa és a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. csatlakozott idén a Vágatlan május mozgalomhoz, amelyet az Élő Környezetért Felelős Minisztérium vezetője, Gajdos László hirdetett meg országosan.