Ugrás a tartalomra

Földrengés volt Nyugat-Magyarországon

Létrehozva
Érezhető, 2,3-as magnitúdójú földrengés volt Nagyszentjános térségében és 1,69-es magnitúdójú Pannonhalmán.
Kép
Szeizmográf jelzi a földrengést

Érezhető, 2,3-as magnitúdójú földrengés volt kedden, kora délután Magyarországon, Nagyszentjános térségében - közölte a HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium az MTI-vel.

Közleményük szerint a földrengés nem sokkal délután 1 óra előtt keletkezett, 2 kilométeres mélységben. A lakosság az epicentrum közelében érezhette a földmozgást, az obszervatóriumba eddig Pérről 15, Győrből 1 bejelentés érkezett - írták.

A katasztrófavédelem az MTI-t arról tájékoztatta, hogy károkról nem kaptak bejelentést.

Kitértek arra is, hogy kedd délelőtt 9:02-kor Pannonhalma térségében, 10 kilométeres mélységben is megmozdult a föld; az a rengés 1,69-es magnitúdójú volt, arról nem érkezett bejelentés.

 

Ez is érdekelhet

Látványetetési nap a Miskolci Állatkertben
KörnyezetMiskolc
Szombaton a ragadozóké volt a főszerep a Miskolci Állatkertben, ahol egész nap látványetetésekkel és ismeretterjesztő programokkal készültek a látogatók számára.
Amikor az erdő élménnyé válik - mozgalmas év a Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskolában
KörnyezetBorsod-Abaúj-Zemplén
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskola 2025-ben is várta a természet iránt érdeklődő csoportokat és látogatókat. Változatos programokkal, rendezvényekkel és foglalkozásokkal telt meg az erdő, amely nemcsak tanulási helyszínként, hanem közösségi térként is fontos szerepet töltött be.
Hogyan védekezzünk a hideg ellen? – avagy útmutató a mínuszokhoz, fázós lelkeknek
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Amikor a hőmérő higanyszála olyan mélységekbe zuhan, ahová csak a sarkkutatók és az elveszett zoknik merészkednek, ideje komolyan venni a hideg elleni védekezést. A tél ugyanis nem kérdez, nem alkudozik: egész egyszerűen ránktört.